Annak ellenére, hogy ugyanannyi fiú, mint lány tapasztal visszaélést a meztelen fotóival és videóival ritkán esik szó ezen fotók terjesztésének férfi áldozatairól. Miért van ez? És milyen következményekkel járhat? - ezt vizsgálja az Oslói Egyetem Pszichológia karának két kutatója Stine Nygard (Phd hallgató) és Ingele Lundin Kvalem (professzor), akik a vg.no norvég híroldalon megjelent írásukban a közvélemény figyelmét is felhívták a problémára. Az alábbiakban ezt idézem.

Norvégiából és más nyugati országokból származó tanulmányok azt mutatják, hogy legfeljebb csak néhány százalékpont különbség van a nemek között, abban, hogy valaki mutatott, továbbított vagy más módon terjesztett másról jogosulatlanul meztelen fotókat illetéktelen személyeknek. Ennek ellenére ritkán beszélnek meztelenség férfi áldozatairól, és kevés kutatáson alapuló ismeret van tapasztalataikról.

STINE NYGÅRD , PhD munkatárs, Oslói Egyetem, Pszichológiai Tanszék
INGELA LUNDIN KVALEM, egyetemi tanár, Oslói Egyetem, Pszichológiai Tanszék

Egészségügyi szempontból ez a tudásbeli hiányosság kritikus: Nincs megfelelő megértés arról, hogy mi járul hozzá ahhoz, hogy egyes fiúk felépülnek az ilyen eseményekből, és mi vezet ahhoz, hogy mások ezt nem teszik meg - egy huszonéves norvég férfi öngyilkos lett miután fotóival zsarolták -. Ez megakadályozza az olyan intézkedések kidolgozását, amelyek megelőzhetnék, hogy a sérülékeny férfiak körében ilyen ilyen tragédiák történjenek.

Ennek a tudásbeli hiányosságnak a megszüntetése érdekében jelenleg kutatási projektet folytatunk a fiatalok aktfotók terjesztésével kapcsolatos tapasztalatairól, ahol meg akarjuk világítani mind a nők, mind a férfiak történetét, akik ilyen jogsértéseknek vannak kitéve. Kiderült azonban, hogy sokkal nehezebb férfi, mint női résztvevőket toborozni a vizsgálatba. Miért?

Azért, mert a fotók terjesztése kevésbé valószínű, hogy súlyos következményekkel járna a férfi áldozatok számára? Mert általában magasabb a küszöb, hogy a fiúk és a férfiak nyitottak legyenek az áldozati tapasztalataikra? Vagy egyszerűen csak azért lehet, mert a médiabeszéd láthatatlanná teszi, hogy a férfiak és a nők is ki vannak téve ilyen jogsértéseknek?

Az általános iskola felső tagozatán, illetve a középiskolában tanuló fiúkat kérdeztem meg arról, hogy milyennek látják a helyzetüket az iskolában. A döntő többségük arról számolt be, hogy tapasztalta az iskolában a fiúk hátrányos megkülönböztetésének bizonyos formáit. Ez megnyilvánul a megítélésükben, egyes tevékenységekből való kirekesztésükben, az osztályzás során, a büntetések terén, a fizikai-érzelmi védelmük hiányában, a velük szembeni bizalom hiányában és a nemi alapú elvárásokban is.

A fiúk szinte minden jelentősebb mutató szerint hátrányban vannak az oktatásban ma Magyarországon. Rosszabb jegyeket kapnak, gyengébb szövegértési kompetenciákkal rendelkeznek, nagyobb arányban küzdenek beilleszkedési, magatartási, írási, olvasási nehézségekkel, többségben vannak az évfolyamot ismétlők között, alulreprezentáltak a gimnáziumokban és a felsőoktatásban és nagyobb arányban kerülnek ki alacsony iskolázottsággal az oktatási rendszerből.

Erre való tekintettel különösen fontos annak vizsgálata, hogy tapasztalnak-e hátrányos megkülönböztetést a fiúk az iskolában (például az értékelés során, a megítélésben, vagy a pedagógusok segítsége terén). Ennek ugyanis jelentős szerepe lehet abban, hogy mennyire érzik jól magukat az iskolában, mennyire motiválja őket az iskola által támasztott elvárásoknak való megfelelés, mennyire tudják a készségeiket fejleszteni, így összességében ez az egyik meghatározó tényezője lehet az iskolai eredményességüknek is.

Korábban írtam arról, hogy amikor Finnországban megkérdezték a fiúkat, hogy milyennek látják a helyzetüket az iskolában, a fiúk többsége a velük szembeni hátrányos bánásmódot emelte ki, valamint egy 8. osztályos finn tanuló még olvasói levelet is írt az egyik újságba arról, hogy az iskolájában hátrányosan megkülönböztetik a fiúkat. Ez adta az ötletet, hogy jó lenne a magyar közoktatásban tanuló fiúkat is megkérdezni erről, úgyhogy készítettem is egy kérdőívet ebben a témában. Ezt összes 401 általános iskola felső tagozatán, illetve középiskolában tanuló fiú töltötte ki, ennek az eredményeit ismertetem az alábbiakban.

A tanárok nemi attitűdjei

Az első kérdéscsoportban szereplő állítások a tanulók tanári megítélésére (általánosságban, képességek, illetve viselkedés terén), tanulókhoz való érzelmi viszonyulásra, a tanári értékelés szigorúságára, a büntetések mértékére, valamint a tanulók védelmezésére vonatkoztak. Arra kellett válaszolniuk a tanulóknak, hogy szerintük az állítások inkább a fiúkra, vagy a lányokra igazak, vagy nincs nemek szerinti különbség.

A felvetett kérdések mindegyikének többségében azt válaszolták a fiúk, hogy a tanárok kedvezőtlenül bánnak velük / értékelik őket: kevésbé szeretik őket, rosszabbnak tartják őket, kevésbé hisznek nekik, kevésbé tartják okosnak őket, összességében rosszabb véleménnyel vannak róluk, kevésbé védik meg őket, valamint szigorúbban büntetik és osztályozzák őket. A különbségek mértéke is figyelemreméltó: például 70% gondolja úgy, hogy a tanárok jobban szeretik a lányokat és csak 4% azt, hogy a fiúkat.

Két nyitott kérdés volt, ahol a tanulók szabadon bármit mondhattak, kiemelhettek. Az egyik, hogy "Milyen negatív tapasztalataid voltak fiúként az iskolában? Milyen fiúkat ért hátrányos megkülönböztetést tapasztaltál az iskolában?", a másik "Milyen pozitív tapasztalataid voltak fiúként az iskolában? Milyen fiúkat ért előnyös megkülönböztetést tapasztaltál az iskolában?".

Ezekre a kérdésekre érkezetek olyan válaszok is, amik nem a nemi megkülönböztetésre vonatkoztak, hanem  egyénire (például: "Folyamatosan piszkálva, egyedül voltam általános iskolában"), vagy más társadalmi csoportot (például romákat) sújtó diszkriminációra. Az elemzésbe azonban csak azokat a válaszokat vettem be, amik valóban a fiúk nemük miatti hátrányos, vagy előnyös megkülönböztetéséről számoltak be. Összességében a válaszadó fiúk 75%-a számolt be hátrányos nemi alapú megkülönböztetésről és 15%-a pozitív nemi alapú megkülönböztetésről.

Fiúk hátrányos megkülönböztetése

A hátrányos nemi megkülönböztetést említő fiúk válaszait 8 kategóriába soroltam annak jellege alapján. Minden csoport esetében röviden összefoglalom hogy miket említettek ezzel kapcsolatban, illetve idézek néhány jellemző választ is.

Megítélés és sztereotípiák: Azok közül, akik a fiúk negatív megítéléséről számoltak be, legtöbben azt emelték ki, hogy a fiúkat jobban hibáztatják, a rossz dolgokért őket veszik elő, akkor is hajlamosak rájuk fogni dolgokat, amikor nem követnek el semmit, valamint hogy a fiúkat lenézik, kevesebbet hisznek róluk mint amit képesek lennének elérni. A válaszok egy része arról számolt be, hogy általánosan negatívan ítélik meg a fiúkat és negatív a vélemény róluk, olyan előítéletek vannak a fiúkkal szemben, hogy agresszívabbak, rosszabbak és erőszakosabbak. Volt aki kiemelte azt, hogy az ilyen előítéletek miatt a fiúknak nehezebb érvényesülniük, illetve egy másik válaszadó ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az okos fiúkat háttérbe helyezik a többi fiúhoz képest.

• "Amikor a lányok beszélgetnek a padban miközben a tanár ír a táblára megfordul és a fiúkat cse...i le." (13 éves)
• "Fizika tanár szólt meg minket, hogy a fiúk milyen hülyék, lányok meg milyen okosak" (17)
• "Személyesen annyi hogy hatodik osztály folyamán sokszor ránk hárult a gond akkor is ha mi azt sem tudtuk mi történt mivel a tanárunk azt mondta hogy a fiúk megint." (16)

Kirekesztés: A fiúk kirekesztésével kapcsolatban leggyakrabban a nemi alapú kollektív büntetés merült fel. Volt aki kiemelte, hogy ez nem is egyedi eset volt, hanem rendszeresen előfordult. Az egyik válaszadó például legrosszabb tapasztalataként számolt be arról, amikor 3. osztályos korában a napközis tanárnő megmondta, hogy aznap a fiúk nem játszhatnak, csak a lányok és "szinte terrorban" tartotta őket. Ezen kívül említették még azt, hogy a tanárok bizonyos esetekben csak a lányokkal foglalkoztak, a fiúknak nem volt öltözőjük, illetve hogy a szexuális zaklatást úgy kezelik, mintha a fiúk nem lehetnének áldozatai annak.

• "Többször is volt olyan alsó tagozatban, hogy a fiúk "ebéd közbeni rossz magaviselet" miatt, nem mehettek ki az udvarra játszani, míg a lányok igen, pedig nem volt elkülöníthető a két nem viselkedése." (16)
• "Egy alkalommal néhány fiú hülyéskedett és emiatt az osztály összes fiúját megbüntették." (15)
• "Többször volt hogy kollektíven kaptuk fiúk a büntetést ami eléggé igazságtalan dolog volt..." (15)

Osztályzás/értékelés: Nagyon sokan számoltak be arról, hogy szigorúbban osztályozzák a fiúkat és magasabb elvárásokat támasztanak feléjük az értékelés során. Például ha hiányzik 1 pont a jobb jegyhez, a fiúnak nem adta meg a tanár, de a lánynak igen, illetve a lányok esetében nagyobb eséllyel kerekítenek felfele. Az egyik tanuló tapasztalata szerint az egyik tanárnő akkor ha a fiúk nem tudnak valamit automatikusan leülteti őket és egyest ad, viszont a lányoknak több lehetőséget ad. Egy másik tanuló szerint az 5-ös érdemjegyért a fiúknak jobban meg kell küzdeni. Volt aki kimondottan a magatartás osztályzás esetében lát ilyen különbségtételt: "a lányok magatartása minden esetben 5-ös, míg a fiúké szinte a legkisebb dolog miatt is lehet rosszabb." Egyik tanuló a fizika tanárnál tapasztalta azt, hogy az érdemjegyét hátrányosan befolyásolja a neme. Többen pedig konkrétumok nélkül említették azt, hogy a fiúkat szigorúbban osztályozzák. A feleléssel és a dolgozatírással kapcsoltban azt említették, hogy a fiúknak többet kell teljesíteni a jó jegyért, nagyobb eséllyel hívják ki őket felelni.

• "Szerintem szigorúbban osztályozzák a fiú tanulókat, nekem is általában több kérdésre kell jo választ adnom és jobban ki kell fejtenem valamit hogy megkapjam a jobb jegyet" (16)
• "Volt, hogy a tanár minden lánynak 5-öst adott a munkajára még olyannak is, aki egy fiúról másolta, de az összes fiú 4-est vagy annál rosszabb jegyet kapott." (16)
• "Töri tanár fiús napot tartott, ahol csak fiúkat feltetett. Ilyen lányokkal nem volt" (15)

Büntetés: Azt, hogy általában szigorúbban büntetik a fiúkat sokan említették, voltak akik arról számoltak be, hogy előfordul, hogy ugyanazért a tettért egyáltalán nem büntetik a lányokat, mások arról, hogy kevésbé, például keményebben megszidják a fiúkat. A konkrét példák között megjelentek az órai viselkedés különböző aspektusai, mint például hogy "minden neszért beírnak a fiúknak", vagy "ha egy fiú súg egyet órán megbüntetik, a lányokat nem". A puskázás eltérő megítélése is több válaszban előkerült: egyik tanuló például arról számolt be, hogy az egyik tanár megbüntette őt puskázásért és azt mondta, hogy azért nem nézi meg, hogy a lányok puskáztak-e, mert nekik nem akar rossz jegyet adni. Említették továbbá azt is, hogy a lányok esetében inkább elfogadják a kifogásokat ha valami rosszat csinálnak.

• Az hogy éppen milyen fiút ér a megkülönböztetés, azt nem igazán lehet megmondani. Többnyire mindet. Ha hangos vagy és sokat beszélsz(akár még ha az óra anyagáról is), akkor az a baj, de ha meg keveset és csendes vagy, akkor meg az. Szigorúbban veszik a magatartásod, az biztos. (17)
• "Előfordult nem egyszer, hogy a lányokat puskázásért egyáltalán nem büntették meg, elintézték egy sírással vagy egy elnézést kérés nélkül is. Amikor fiú osztálytársaim puskáztak rögtön megbüntették őket." (16)
• "Testnevelés órán ugyanazon "vétekért" a fiúk "súlyosabb" büntetést kapnak, mint a lányok. Véleményem szerint mind a fiúk, mind a lányok le tudnak futni 2 km-t." (15)

Fizikai-érzelmi védelem: Általánosságban említették többen is, hogy a lányokat jobban védik a tanárok, például nagyobb lelkesedéssel állnak ki a lányok mellett, ha valamilyen problémával odamennek hozzájuk, mint amikor fiúk teszik ezt. Amit ebből a legtöbben kiemeltek az a fiúk ellen elkövetett erőszakkal szembeni nagyobb tolerancia volt, különös tekintettel arra, ha az elkövető lány.

• "Lány osztálytársak mind szóban mind pedig testileg is bántalmazhatnak de mi nem állhatunk ki az igazunkért és nem tehetünk semmit." (15)
• "Egy nagyon izmos lány többször nekem ment, megvert, amikor már nagyon átment a ló túlsó oldalára és megvédtem magam, "lányokat nem szabad megverni, te tiszteletlen hülyegyerek!" válasz jött vissza a Tanártól." (16)

Bizalom: Sokan jellemzőnek tartják azt, hogy a lányoknak jobban hisznek a tanárok. Amit ezzel kapcsolatban többen kiemeltek: ez akkor is igaz, ha nincs igazuk, a tanárok sokszor meg sem hallgatják a fiúk véleményét ha egy lánnyal szembe kerülnek, illetve előfordul, hogy ugyanazt elhiszik a lányoknak, amit a fiúknak nem.

• "Kevesebb mindent hisznek el a fiúknak" (13)
• "Ha egy lány szava ez enyém ellen van 90% hogy a lány kap igazat" (13)
• "Még általános iskolában, ha valamilyen vitába keveredtem egy lánnyal, akkor az esetek többségében a helyzettől függetlenül a lánynak adtak igazat" (16)

Elvárások: A nemi alapú elvárásokat említők döntő többségénél a nagyobb fizikai teljesítménnyel kapcsolatos elvárások jelentek meg, különös tekintettel a testnevelés órán tapasztalható különbségtételre, például hogy a lányoknak 6 percet, a fiúknak 12 percet kellett futniuk, vagy azt, hogy a fiúknak több kört kellett futniuk.

• "Sokkal jobban kihasználnak pl. elhív a tanár hogy segíts mert erős fiatal ember vagy de meg se köszöni ha a lányokat hívják valamiért ők csokit is kapnak" (14)
• Tesiórán amíg a lányok feladatot csinálnak, addig a fiúk is. Fordított esetben a lányok addig játszhatnak. (17)

Általános bánásmód: Ami az általános bánásmódot illeti, leggyakrabban azt említették, hogy kivételeznek a lányokkal. Ezen kívül felmerült, hogy inkább fordulnak a tanárok a lányokhoz, kedvesebben bánnak a lányokkal, illetve hogy igazságtalanul bánnak a fiúkkal, a lányok hamarabb juthatnak szóhoz, nagyobb bizalommal fordulhatnak tanáraikhoz, nagyobb szabadságot adnak nekik, több dicséretet kapnak és megértőbb a hangnem feléjük. Voltak akik kifejezetten a női tanárok részéről tapasztalták azt, hogy inkább a lányok pártját fogják, de olyanok is akik szerint a tanárok általában jobban kedvelik a lányokat. Az egyik tanuló kiemelte, hogy nemcsak a tanárok, de az osztálytársak is többet piszkálják a fiúkat. Volt aki azt tapasztalta, hogy a tanárok akkor is a lányokat hozzák fel jó példaként, ha nem is voltak azok.

• A lányokat folyamatosan mindenbe előnybe részesítik a fiúkhoz képest. (13)
• Lányokkal szemben kedvesebb és megértőbb a hangnem. (17)

A fiúk pozitív megkülönböztetése

Pozitív diszkriminációról kevesen számoltak be. Alapvetően egy terület volt amit többen is említettek ez a testneveléshez, sporthoz és fizikai erőhöz kötődik. Konkrétan ilyen válaszok érkeztek: "A tesitanár jobban szereti a fiúkat, mint a lányokat", "A sport terén több figyelmet kapunk mint a lányok", "Sportban többre tartanak", "Erősnek tartanak minket". Továbbá többen voltak akik pozitív megkülönböztetésként említettek olyan fiúk felé irányuló nemi alapú elvárásokat, amit mások a hátrányos megkülönböztetésnél említettek. Ők ezekben az elvárásokban elsősorban a fiúk megbecsülését és elismerését látják.

• A fiúkat több fizikai munkára kérik meg a tanárok, így mutatva hogy számítanak rájuk ha segítségre van szükségük(pl: székpakolás) (14)
• Amikor a tanár azt mondja, hogy kér néhány erős fiút. Az jó érzés. (14) 

Milyen következtetéseket lehet ebből levonni?

Fontos látni azt is, hogy az itt megfogalmazott kérdésekre adott válaszok a válaszadó fiúk szubjektív érzéseit tükrözik, vagyis azt hogy ezek a fiúk milyennek látják a helyzetüket, a tanárok hozzájuk, illetve lányokhoz való hozzáállását. Ennek önmagában is nagy jelentősége van abból a szempontból, hogy ez befolyásolja a tanulási motivációikat, az iskolával kapcsolatos attitűdjeiket, valamint ráirányítja a figyelmünket arra, hogy mely területeken érdemes különösen figyelni arra, hogy megvalósul-e az egyenlő bánásmód. Ahhoz, hogy egy tágabb képet kapjunk az egyenlő bánásmódról fontos vizsgálni a többi szereplőt is: a lányok, tanárok, szülők ezzel kapcsolatos szubjektív érzéseit, valamint fontos lenne külső megfigyeléseket is végezni ezzel kapcsolatban. (A lányokat szintén megkérdeztem az itt ismertetett kérdésekről, ennek az eredményeit egy másik cikkben fogom közzétenni és összehasonlítani az itt ismertetett adatokkal.)

Alapvetően az volt a célja annak, hogy a fiúkat megkérdeztem erről, hogy kapjunk egy képet arról, hogy a fiúk hogyan látják az iskolai helyzetüket. A válaszadó fiúktól minden vizsgált kérdés esetében olyan válaszok érkeztek amelyek megerősíteni látszanak azokat a feltételezéseket, hogy a fiúkat sok tekintetben negatív megkülönböztetés éri az iskolában. A nyitott kérdések esetében is lényegesen nagyobb arányban számoltak be a fiúk hátrányos megkülönböztetésről, mint pozitívról. Azt látjuk, hogy nagyon sok fiú tapasztal negatív megkülönböztetést és ennek vannak mintázatai. Fontos, hogy ezeket a tapasztalatokat komolyan vegyük, ezeket a mintázatokat mélyebben is feltárjuk és törekedjünk arra, hogy ez megváltozzon. Nagy szükség lenne arra, hogy rendszeres időközönként, iskolatípus és korcsoport szerint bontásban kutatva legyen, hogy mennyire elterjedt az iskolákban a nemek megkülönböztetése, milyen módon, valamint fontos lenne ezt annak összefüggéseiben is vizsgálni, hogy ennek milyen hatása van a nemek közötti iskolai eredményességbeli különbségekre.

Az IKEA-t korábban megkerestük már egy nyílt levéllel azzal kapcsolatban, hogy a családon belüli erőszak elleni kampányuk során - ahol csak nőket mutattak be áldozatként - jelenjenek meg a férfiáldozatok is. Most erről is érdeklődtem az IKEA-nál, valamint az IKEA új, #egyegyenlootthonert kampányukkal kapcsolatban - ami a nők hátrányaira korlátozódik - azzal a kéréssel fordultam hozzájuk, hogy a kampányban jelenjenek meg a férfiak egyenlősége is, anélkül ugyanis nincs egyenlő otthon se.

Tisztelt IKEA!

Korábban az „egy biztonságos otthonért” elnevezésű, családon belüli erőszak elleni kampányuk során a családon belüli erőszak jelensége úgy került bemutatásra, hogy csak nők jelentek meg az erőszak elszenvedőjeként, csak férfiak az elkövetőjeként, illetve kizárólag olyan adat hangzott el, hogy a nők milyen arányban válnak áldozattá, anélkül hogy a férfiakra vonatkozó adat említve lett volna.

Ezzel kapcsolatban a Modern Férfipolitikáért Mozgalom 2020. december 19.-én megkereste önöket egy levéllel, melyben arra hívta fel a figyelmüket, hogy a családon belüli erőszak férfi áldozatai különösen nehéz helyzetben vannak (részben azért, mert a férfiakkal szembeni erőszak társadalmilag elfogadottabb, mint a nők elleni erőszak, részben azért, mert az uralkodó nemi szerepek nem fogadják el azt, ha egy férfi áldozattá válik). Rámutattunk arra, hogy ezért is kiemelten fontos, hogy a férfiak megfelelően reprezentálva legyenek a családon belüli erőszak elleni kampányokban és ezek ráirányítsák a figyelmet azokra a sajátos problémákra is, amik őket sújtják. Bár az Országos Kriminológiai Intézet 2005-ös kutatása szerint a családon belüli erőszak áldozatainak 30%-a férfi, az elmúlt években a családon belüli erőszak elleni kampányok – beleértve az önökét is -, rendszerint egyáltalán nem jelenítik meg őket áldozatként, megerősítve a társadalomban amúgy is jelen lévő káros nemi sztereotípiákat.

A férfiáldozatok megfelelő reprezentációjának érdekében arra kértük önöket, hogy indítsanak el egy olyan családon belüli erőszak elleni kampányt is (vagy egészítsék ki a mostanit ennek megfelelően), amiben a férfiáldozatok is megjelenjenek, illetve a férfiakkal szembeni erőszakkal kapcsolatos adatok is elhangzanak (például, hogy a férfiak hány százaléka válik fizikai, lelki bántalmazás áldozatává). Kértük továbbá, hogy a bántalmazott férfiak sajátos, nemükkel összefüggésbe hozható problémái is jelenjenek meg (mint például a kiemelkedően magas látencia, vagy a velük szembeni bizalmatlanság), valamint hogy ebben működjenek együtt a családon belüli erőszakkal foglalkozó férfiszervezetekkel is.

Erre a levélre azt a választ kaptuk 2020. december 22.-én, hogy az illetékes munkatárs szabadságon van, de foglalkozni fog levelünkkel, amint visszatér. Ezzel kapcsolatban azóta nem kaptunk más visszajelzést, ezért szeretnék érdeklődni azzal kapcsolatban, hogy tervezi-e az IKEA, hogy a férfiakkal szembeni családon belüli erőszak megjelenjen a kampányaik során és ha igen, akkor ez mikor várható és milyen formában.

Önök időközben elindítottak egy másik kampányt is, #egyegyenlőootthonért elnevezéssel, ami azt célozza, hogy nemek közötti egyenlőség legyen otthon. Teljes mértékben egyetértünk azzal az üzenettel, amit ez a kampány átad a háztartási feladatok egyenlő megosztását illetően, azonban sajnálattal tapasztaltuk, hogy a férfiak egyenlőségi szempontjait ez a kampány sem veszi figyelembe. Az adatok azt mutatják, hogy a férfiak nemcsak a kampány során említett teendők elvégzésében alulreprezentáltak, de általánosságban is ki vannak szorulva a család és a gyermekek életéből. Válást követően a gyermekek kevesebb, mint 10%-a él együtt továbbra is az édesapjával. Azon családok esetében sem kiegyenlített a szülők szerepe, ahol együtt élnek a szülők, a gyeden tölthető idő kevesebb, mint 5%-át használják fel az apák, és a gyermek későbbi életszakaszában is igaz, hogy a férfiak töltenek több időt a munkahelyen, a nők pedig otthon.

Ez összhangban van a férfiakkal szembeni társadalmi elvárásokkal. A magyar társadalom döntő többsége továbbra is olyan elvárásokkal rendelkezik a férfiak felé, hogy elsődleges kenyérkeresők legyenek. A Népességtudományi Kutatóintézet 2016-os felmérése szerint a magyarok több mint 90%-a úgy gondolja, hogy a férfinak feladata, hogy eltartsa a családját. Ugyanebből a kutatásból az is kiderül, hogy a legtöbben úgy gondolják, hogy a családi és a munkahelyi teendők összehangolására az a legjobb megoldás, ha az anya otthon marad a gyermekkel és az apa teljes munkaidőben dolgozik (42,4% gondolja így), vagy ha az anya részmunkaidőben dolgozik és az apa teljes munkaidőben (35% mondja ezt). Ezzel szemben kevesebb, mint 0,1% gondolja úgy, hogy az a legjobb megoldás, ha az apa marad otthon több időt.

Az egyenlő otthon nem csupán arról szól, hogy azokat a kötelezettségeket meg kell osztani a nők és a férfiak között, amik hagyományosan a nők feladatai, de arról is, hogy azokat a kiváltságokat is meg kell osztani, amik hagyományosan a nőké, illetve azokat a feladatokat is, amik hozzájárulnak a férfiak családból való kiszorulásához. Ez többek között azt jelenti, hogy elő kell segíteni azt, hogy a férfiak minden tekintetben egyenlő szülők legyenek, minden szempontból ugyanannyi időt töltsenek a gyermekeikkel - legyen szó akár gyed idejéről, akár különélő szülőkről. Szól továbbá arról is, hogy semmi olyan elvárás ne legyen a férfiak irányába, hogy az ő elsődleges feladatuk a jövedelem előteremtése lenne (ez ugyanis az egyik legfontosabb tényező, ami akadályozza a családban betöltött egyenlő szerepeiket). Azt is jelenti, hogy ugyanannyira kompetensnek tartsák a férfiakat a családi teendők minden formájának ellátásában, mint a nőket (vagyis feltétlenül szükséges a társadalom szemléletének átformálása oly módon, ami e területeken a férfiakkal szembeni negatív nemi sztereotípiák megszűnéséhez és a férfiak ezen szerepekben való megerősítéséhez vezet).

A férfiak egyenlősége nélkül soha nem lesz egyenlő otthon. Arra kérjük ezért önöket, hogy akár az #egyegyenlőootthonért kampányuk során, akár egy másik kampányban, jelenjenek meg otthoni egyenlőtlenségek férfiakat érintő problémái is. Az egyik legfontosabb kérdéshez, a gyed megosztásához nemcsak kampánnyal tudnak hozzájárulni, de mint munkáltatók is. Ezért ezzel kapcsolatban arra is kérjük önöket, hogy ösztönözzék azt, hogy férfi munkavállalóik a gyed felét (1 évet) otthon töltsék a gyermekeikkel. Ezzel nemcsak a férfiak egyenlőségéhez járulnának hozzá, de a nőkéhez is, hiszen ha a férfiak otthon töltik ezt az időt, az hozzájárul a háztartási munkák egyenlőbb megosztásához is.

Tisztelettel,
Szujó Flórián
Modern Férfipolitikáért Mozgalom

Finnországban az elmúlt években egyre inkább közéleti témává vált a fiúk iskolai helyzete, az iskolában tapasztalható egyenlőtlen bánásmódról is egyre többen számolnak be nyilvánosan.  A Poikien äidit (Fiús anyák) közössége arról kérdezte a fiúkat, hogy milyennek látják a helyzetüket az iskolában: a válaszok többsége a nemi alapú hátrányos megkülönböztetést emelte ki. Egy 8. osztályos fiú pedig az egyik újságnak olvasói levelében írt arról, hogy iskolájában hátrányosan megkülönböztetik a fiúkat. Fontos lenne, hogy itthon is elindítsunk egy kritikus gondolkodást a fiúkkal szembeni iskolai bánásmódról.

A Poikien äidit (Fiús anyák) nevű közösséget Jonna Mikkonen alapította 2015-ben. Eredetileg az volt a célja, hogy létrehozzon egy csoportot olyan fiús anyák számára, akik a barátai és a barátainak a barátai, ahol tudnak beszélgetni egymással. A csoport azonban rohamosan növekedni kezdett, sok Mikkonen számára ismeretlen anya is csatlakozott, ma már több mint 111 ezren vannak. Tapasztalataik szerint a társadalomban van egy olyan mélyen gyökeredző gondolkodásmód, hogy a fiúknak többet kell "kibírnia", mint a lányoknak. Ma többek között ennek megváltoztatására is törekednek.

Jonna Mikkonen

Nemrég Mikkonen a Tiktok csatornájukon kérte arra a fiúkat, hogy mondják el milyennek látják a helyzetüket az élet különböző területein, például az iskolában, a hobbik terén, vagy a mindennapi életben. Egy külön bejegyzésben számolt be arról, hogy mennyire megdöbbent azon, ami az iskolával kapcsolatban a felszínre került a válaszok által.

"Beszélgetést indítottam a fiúkkal olyan témában, mint az iskola, a hobbi és a mindennapi élet. Arra kértem őket, hogy mondják el, hogy milyen pozitív és negatív tapasztalataik vannak fiúként. Több mint 800 válasz érkezett, közülük szinte mindenki érintett egy problémát: 90% számolt be egyenlőtlen bánásmódról az iskolában.

'Az iskola a lányok a világa, a fiúkat igazságtalanul kezelik' - amikor ezt korábban a saját fiaimtól hallottam én elsősorban arra gondoltam, hogy ők elég jól informáltak az egyenlő bánásmódról és az ilyen sérelmekről ahhoz, hogy észrevegyenek olyan dolgokat, amit mások nem. Tévedtem. A fiúk ezt észreveszik és szenvednek. A fiúk valóban úgy érzik, hogy az iskolában egyenlőtlen bánásmódban részesülnek." - mondta.

Kiemelt néhány példát is arra, hogy milyen válaszok érkeztek:

"A fiúkkal szembeni diszkrimináció az iskolában az általános iskolától kezdve egészen a középiskoláig tart".

"Úgy tűnik, hogy az általános attitűd a fiúk felé negatív. Hobbikban és szabadidős tevékenységekben a fiúk képesek megvalósítani magukat, de az iskolában a fiúkat lenyomják."

"A tanárok ugyanazért a dolgokért dühösebbek a fiúkra, mint a lányokra."

"A tanárok a lányokat részesítik előnyben."

 "Mindig a lányok oldalán állnak a tanárok, akkor is a fiúkat hibáztatják, ha mindkét nem csinál rossz dolgokat."

"Azért hibáztatnak minket, mert fiúk vagyunk és azt mondják, hogy nem tudunk semmit."

"Az iskolás lányoknak meg szabad ütni a fiúkat és ha a fiúk valahogy meg is védik magukat őket hibáztatják."

"Ha vita van a lányok és a fiúk között az a fiúk hibája."

"Néhány dologban egyenlőtlenség van a lányok és a fiúk között az iskolában. Például a tanár azt mondta az óra közepén, hogy a fiúk általában 'hülyébbek', mint a lányok."

"Az iskolában a tanárok utálják a fiúkat. A lányokkal jól bánnak."

"Amikor a lányok beszélgetnek az óra alatt a tanár arra kéri őket, hogy maradjanak csendben, amikor a fiúk kiküldi őket az osztályból."

Egy másik példa erre: az egyik finn lap készített egy összeállítást 8. osztályos tanulók véleményleveleiből. Ebben is előkerült ez a téma. Aatu Nikkinen a Mäntyharjun-i iskola 8A osztályos tanulója arról írt, hogy egyenlőbb bánásmódra lenne szükség az iskolában:

"Szerintem nincs igazán egyenlőség a mi iskolánkban. Ez alatt azt értem, hogy a fiúk sokkal könnyebben kapnak negatívabb értékelést. A lányoknak nem igazán mondanak semmit az osztályban, még akkor sem ha beszélgetnek egymással, ezzel szemben a fiúknak azonnal. Például késtem két percet és kaptam egy bejegyzést emiatt, viszont amikor egy lány késett ugyanennyit ő nem kapott semmit. Szerintem ennek nincs semmi alapja, manapság még az iskolában sem kellene elválasztani a lányokat és a fiúkat, akkor miért teszik ezt? Ez lehetne azért, ha fiúk gyakrabban csinálnak olyat ami tilos és természetesen büntetik, a lányok pedig általában kedvesek és követik a szabályokat. De ez azért tűnhet így, mert ha a lányok csinálnak valamit ami tilos, akkor azt nem biztos, hogy felcímkézik ezzel. Nem tudom, hogy más iskolában is így van-e, de szerintem nem ez az egyetlen. Remélem, hogy a tanárok észreveszik ezt."

Mi történik az általános iskolákban? Hogy lehet az, hogy egy országban, ahol (állítólag) olyan nagy a nemek közötti egyenlőség a fiúk ilyen tapasztalatokról számolnak be? - teszi fel a kérdést Jonna Mikkonen. Rámutat arra is, hogy további statisztikák is a fiúk iskolai hátrányait mutatják: a PISA felmérésen és a digitális készségeket mérő ICILS felmérésen is átlagosan rosszabb eredményeket érnek el, az oktatási rendszerből általános iskolai végzettség megszerzése nélkül kikerülők közel kétharmada fiú, valamint a felmérések szerint a fiúk kevésbé érzik magukat az iskolai közösséghez tartozónak és gyakrabban tapasztalnak iskolai bántalmazást. Összességében tehát a fiúk nem csak rosszabbul érzik magukat az iskolában, de rosszabb helyzetben is vannak.

A fiúk iskolai helyzete Magyarországon is aggasztó. A fiúk az oktatás minden szintjén hátrányban vannak. Rosszabb jegyeket kapnak, gyengébb szövegértési kompetenciákkal rendelkeznek, nagyobb arányban küzdenek beilleszkedési, magatartási, írási, olvasási nehézségekkel, többségben vannak az évfolyamot ismétlők között, alulreprezentáltak a gimnáziumokban és a felsőoktatásban, nagyobb arányban kerülnek ki alacsony iskolázottsággal az oktatási rendszerből. A fiúk már 11-12 éves korukra kevésbé motiválttá válnak (ekkor már 17%-al több lány szeretne diplomát szerezni, mint fiú). Ez jól mutatja, hogy mekkora szükség lenne arra, hogy foglalkozzunk ezzel a problémával.

Mikkonen szerint felmerül a kérdés, hogy mi felnőttek mikor vesszük végre észre ezt a problémát. Ki védi meg a fiúkat? Vagy számunkra mindegy, hogy érzik magukat a fiúk? Ez szerinte egész biztosan nem a társadalom érdeke. "Ha valaki úgy érzi, hogy az iskolában hátrányosan és igazságtalanul van kezelve, akkor az a társadalommal szembeni közömbösséget és haragot növeli. Ez pedig senkit nem szolgál, a lányokat és a nőket sem."

A férfitöbbségű közélet jelenlegi formájában inkább káros a férfiak számára, mint kedvező. A hatalmat birtokló férfiak nem szolidárisak a hatalmi hierarchiában alattuk álló férfiakkal, ellenben a pozíciók birtoklása által azt a látszatot keltik, hogy a férfiak megfelelően képviselve vannak.

"Semmilyen női probléma nem elég kicsi ahhoz, hogy ne váljon társadalmi problémává, semmilyen férfi probléma nem elég nagy ahhoz, hogy ne legyen figyelmen kívül hagyva." Az idézet Kjetil Rolness norvég szociológustól származik és nagyon jól jellemzi a hazai közéletet is.

Jogi diszkrimináció? Az Alaptörvényben rögzítve van az, hogy az állam külön intézkedésekkel támogatja a nőket – ezzel szemben a férfiakra vonatkozóan nincs ilyen kötelezettség említve. A nyugdíjtörvény lehetővé teszi, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonuljanak, a férfiaknak erre nincs lehetősége. A többgyermekesek számára biztosított családtámogatások jelentős részéből az apa ki van zárva. Nem számít.

Oktatás? A fiúk az oktatás minden szintjén hátrányban vannak, rosszabb jegyeket kapnak, gyengébb szövegértési komptenciákkal rendelkeznek, nagyobb arányban küzdenek beilleszkedési, magatartási, írási, olvasási nehézségekkel, többségben vannak az évfolyamot ismétlők között, alulreprezentáltak a gimnáziumokban és a felsőoktatásban, nagyobb arányban kerülnek ki alacsony iskolázottsággal az oktatási rendszerből. Nem számít.

Erőszak? Magyarországon a gyilkosságok áldozatainak 58%-a, a testi sértések áldozatainak 66%-a férfi volt, a kiskorú bántalmazottak kétharmada fiú. Nem számít. Egészség? A férfiak várható élettartama 7 évvel alacsonyabb. Nem számít. És a sort lehetne hosszan folytatni az apaságtól kezdve a férfiak öngyilkossági arányáig bezárólag, teljesen mindegy, hogy miről van szó, nem számít semmi.

Legalábbis azoknak nem, akik olyan pozícióban vannak, hogy volna lehetőségük ezen változtatni. De kik vannak ilyen pozícióban? Miközben rengeteg területen hátrányos helyzetben vannak a férfiak, egyúttal a befolyásos pozíciók többségét is férfiak töltik be. A miniszterelnök? Férfi. A parlamenti képviselők? 90%-uk férfi. A véleményformáló értelmiségi réteg? Döntő többségük férfi (Például az újságírók 72%-a férfi). Élés kontrasztot mutat ezzel, ha megnézzük, hogy a sajtóban mennyi megszólalás hangzik el és cikk születik nők, illetve férfiak társadalmi hátrányaival kapcsolatban. Ha azt mondjuk, hogy 100:1 az arány a női egyenlőséggel foglalkozó cikkek javára, akkor valószínűleg még alul is becsüljük a különbséget. Tehát a hazai közéletben (a lényegesen kevesebb) nő szinte összehasonlíthatatlanul többször foglalkozik a nők társadalmi problémáival, mint (a lényeges több) férfi a férfiakéval.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy a férfiak problémáinak figyelmen kívül hagyásában, sőt diszkriminációjában milyen szerepe van annak, hogy ezeket a pozíciókat többségében férfiak töltik be. Azt gondolom, hogy ez se nem ellentmondás, se nem véletlen, hanem itt kifejezetten ok-okozati összefüggések állnak fenn.

1. Elfogadtatja a férfiakkal a diszkriminációjukat és a társadalmi hátrányaikat.
Nemcsak az számít, hogy mit mond valaki, hanem az is hogy ki mondja. Tudjuk jól a szociálpszichológiai kutatásokból, hogy az ember hajlamosabb a saját csoportjához tartozó emberek álláspontjával azonosulni, különösen akkor, amikor az adott identitást érintő kérdésről van szó (például férfiak véleménye a férfiakról, nők véleménye a nőkről). Más a megítélése annak, ha az ellenkező nem képviselői hoznak nemileg diszkriminatív törvényeket, mint ha az azonos neműek tennék. Előbbi annak az esélyét növeli, hogy az egyén elutasítja és igazságtalanságként tekint rá, utóbbi annak az esélyét, hogy azonosul vele és önfeláldozásként, vagy kiváltságként éli meg. Vagyis a férfitöbbségű közélet a férfiak számára kábító ital hatásával bírhat, hajlamosabbá teheti őket arra, hogy azonosuljanak e réteg férfiakkal kapcsolatos gondolkodásával, hogy elfogadják a velük szembeni társadalmi igazságtalanságokat, és gátolja azt is, hogy fellázadjanak és mozgalmakat szervezzenek vele szemben.

2. A rendszer oldaláról nézve is legitimálja a férfiak diszkriminációját és a férfiak társadalmi hátrányait.
A rendszer magát demokratikusnak és egyenlőségre törekvőnek tartja. Az, hogy a rendszer legfontosabb pozíciói férfiak által vannak betöltve azt a látszatot kelti, hogy a férfiak képviselve vannak. Ezzel meg lehet kerülni a demokratikus eljárásokat, a férfiak különböző társadalmi csoportjainak döntésekbe való bevonását, hiszen a férfiak látszólag „maguk” döntenek így (miközben ténylegesen nyilván nem az iskolai hátrányokkal küzdő fiúk, vagy a mentális betegséggel küzdő férfiak döntenek úgy, hogy ezek a problémák nem számítanak).

3. Hozzájárul ahhoz, hogy a férfiak vezető rétegei nem szolidárisak a többi férfival.
Az, hogy a nők ezekben az elit pozíciókban alulreprezentáltak arra motiválja az elithez tartozó nőket (tehát a nők vezető rétegét), hogy egyenlőséget elősegítő politikát ösztönözzenek. Nem csupán önmaguk számára, de a szűk elithez nem tartozó nők számára is, ezzel egy szélesebb csoportot bevonnak a küzdelmükbe és minden nő nevében fogalmazzák meg a társadalmi rend megváltoztatásának igényét. Ezzel szemben a közéletben a magas pozíciókat birtokló férfiakat - mint azonos érdekekkel rendelkező nemi csoport - nem motiválja, hogy előrébb lépjenek (hiszen most is a hierarchia csúcsán vannak), nem fűződik érdekük az egyenlőséget elősegítő elvek hangsúlyozásához, se ahhoz, hogy a többi férfi ezzel kapcsolatos szempontjait képviseljék. Így kapcsolódik össze a hatalmat birtokló férfi és női csoportok érdekeivel az a jelenség, hogy "semmilyen női probléma nem elég kicsi ahhoz, hogy ne váljon társadalmi problémává, semmilyen férfi probléma nem elég nagy ahhoz, hogy ne legyen figyelmen kívül hagyva".

Ebből az is következik, hogy kialakul egy olyan politikai-hatalmi elrendeződés, amiben a két nem három nemi osztályba sorolódik. A nők esetében az elit és a többi nő között van kapcsolat és érdekazonosság, azaz tekinthetjük a nőket egy osztálynak. Ezt a már fent említett tényező teszi szükségessé: az elithez tartozó nők a saját előrelépésüknek a lehetőségét látják abban, ha képviselik a nők minden csoportjának a szempontjait, a bántalmazott nőktől kezdve a menstruációs szegénységéig. Így nemcsak több embert tudnak bevonni, de nagyobb demokratikus legitimitása is van az általuk megfogalmazott céloknak. (Az természetesen felvethető esetükben is, hogy a nők osztályán belül sem oszlik meg egyenlően a hatalom, ami például oda vezet, hogy a női elitet érintő kérdések - például a női vezetők aránya - a többi nő számára fontos kérdések elé kerülnek a prioritási sorrendben. Ettől függetlenül igaz az, hogy a női elit képviseli a nők különböző rétegeinek egyenlőségi szempontjait.) A férfiak esetében azonban két osztályról beszélhetünk: a férfi elit és a többi férfi között ilyen kapcsolat nincs, ez oda vezet, hogy a férfiak alsóbb osztálya politikai reprezentáció nélkül marad a nemek közötti egyenlőségről folyó vitában.

Azt - az uralkodó eszmények és ideológiák tükrében - meglehetősen nehéz vitatni, hogy a mai társadalmunkban alapvető értéknek számít a nemek közötti egyenlőség, a jogegyenlőség, az oktatás, az élet, a mentális jólét, vagy a demokratikus képviselet. Ebből következik az is, hogy a férfiakat sújtó diszkrimináció, a fiúk iskolai hátrányai, a férfiak magas öngyilkossági aránya, vagy a férfiakat képviselő civil szervezetek hiánya szemben állnak az uralkodó eszményekkel és így társadalmi problémáknak tekinthetők. Azok a férfiak viszont, akiket ezek a problémák érintenek jellemzően nem rendelkeznek azzal a hatalmi helyzettel, hogy ezeket társadalmi problémaként tudják elfogadtatni és a társadalmi rend megváltoztatására esélyük legyen, hiszen a férfi elit ezeket nem karolja fel oly módon, mint a női elit a nők társadalmi problémáit. Míg női elit alapvetően maga alakítja a feminista szervezetek által megfogalmazott célokat és így természetesen azonosul vele és támogatja is azokat, addig a férfi elit a férfiszervezetek céljaival szemben közömbös, vagy elutasító. Nemcsak sokkal több feminista és nőjogi szervezet van, mint férfijogi szervezet, de különbség van abban is, hogy a feminista szervezetek vezetői az elithez tartoznak és ennek megfelelően olyan társadalmi, kulturális és gazdasági tőkével rendelkeznek, hogy céljaikat a politikai viták közé tudják emelni, bizonyos esetekben pedig képesek meg is valósítani azokat. Ezzel szemben a férfiszervezetek vezetői nem tartoznak a szűk elithez és ez is alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy a férfiszervezetek számára a nyilvánosság azon csatornái zárva vannak, amik a feminista szervezetek számára rendelkezésre állnak.

Milyen következtetést vonhatunk le ebből?
1. Szükséges, hogy a férfiak kritikusan gondolkodjanak a társadalmi helyzetükről és a velük kapcsolatos politikai döntésekről, függetlenül attól, hogy a közéletben férfitúlsúly van.
2. Szükségszerű rámutatni arra, hogy a közéleti férfitúlsúly semmi esetre sem legitimálja a többi férfi szempontjainak figyelembe nem vételét.
3. A vezető pozíciókat betöltő férfiaknak szolidárisaknak kell lenni a többi férfival és támogatni a férfiak egyenlőségét. Mivel ez nem történik meg, szükségszerű kritikát megfogalmazni velük szemben, rámutatva a férfiak társadalmi problémáiban játszott szerepükre, felelősségükre.

Azt gondolom, hogy mint sok más esetben itt is igaz az, hogy az egyenlőség mindkét nem érdeke. A női kvótákról való vita sok esetben az egyéni szinten zajlik (igazságos-e a pozíciót potenciálisan betöltő egyének szempontjából) és sokan le is vonják azt a következtetést, hogy férfiellenes, anélkül hogy ezt tágabb társadalmi vonatkozásaiban szemlélnék (például megvizsgálnák a különböző társadalmi struktúrák szintjén várható hatásait). Ha azonban így nézzük, nem elképzelhetetlen, hogy hosszabb távon a férfiak járnának legjobban azzal, ha ezeken a területeken bevezetnék a női kvótát. Ha nők (is) hoznák a férfiakat diszkrimináló döntéseket és magáról a rendszerről is olyan kép alakulna ki, aminek fenntartásában a nők jelentős szerepet töltenek be, akkor a férfiak azokkal szemben kritikusabbak lennének és hajlamosabbak lehetnek aktívan fellépni a saját érdekükben. Ebben az esetben a rendszer számára is nehezebb lenne legitimálni a férfiak társadalmi problémáinak figyelmen kívül hagyását. A férfi elitet a vezetői pozícióinak elvesztése és a nők elit csoportjaival vívott kiegyensúlyozottabb verseny pedig arra motiválhatná, hogy egyenlőségpárti törekvéseket hangsúlyozzon a férfiak szempontjából, ráirányítva a figyelmet a férfiakat érintő társadalmi problémákra.

Véleményem szerint tehát a mai férfitöbbségű közélet sokkal inkább gyengíti a férfiak politikai képviseletének minőségét és társadalmi reprezentációját, mintsem hogy erősítené. Hozzájárul a férfiak diszkriminációjához és problémáinak figyelmen kívül hagyásához azzal, hogy elfogadtatja a férfiakkal a társadalmi igazságtalanságokat, legitimálja a rendszert és nem motiválja a társadalom vezető pozícióit birtokló férfiakat arra, hogy támogassák a férfiak egyenlőségét.

A Valódi Egyenlőségért Civil Társaság és a Modern Férfipolitikáért Mozgalom az alábbi nyílt levéllel fordul a 21. Század Kiadóhoz, melyben azt kérjük, hogy a kiadó vonja vissza a következő napokban megjelenő, férfiakra elleni gyűlöletre uszító „Én például utálom a férfiakat” című könyvét.

Tisztelt 21. Század Kiadó!

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az önök kiadásában megjelenik Pauline Harmange „Én például utálom a férfiakat” című könyve. Már a könyv címe is gyűlöletkeltő a férfiakkal szemben, azonban a leírás ennél is tovább megy: elhangzik még az a kérdés is, hogy "Miért kell utálni a férfiakat?".

Ilyen módon megnyilvánulni bármely társadalmi csoporttal szemben elfogadhatatlan, de különösen kártékony az, hogy a szerző ezt egy olyan társadalmi csoporttal szemben teszi, amely már most is négyszeresen felülreprezentált az öngyilkosságot elkövetők között, amely gyakrabban válik fizikai erőszak és gyilkosság áldozatává, amely rosszabb egészséggel és életesélyekkel rendelkezik és amely az oktatási rendszer minden szintjén hátrányban van. Ennek a könyvnek a terjesztése erősíti a férfiakkal szembeni negatív előítéleteket, ellenérzéseket, gyűlöletet, diszkriminációt, valamint a férfiakat érintő társadalmi problémák iránti szociális érzéketlenséget.

Azt gondoljuk, hogy a társadalom minden szereplőjétől elvárható, hogy morálisan elutasítsa ezt és minden lehetséges eszközzel fellépjen az ilyen gyűlöletkeltő ideológiák terjedésével szemben. Többek között egy könyvkiadótól is, hogy legyen annyi jóérzése, hogy férfiellenes címmel, férfiak ellen uszító leírással ne adjon ki soha semmilyen könyvet. Erre való tekintettel szeretnénk kérni, hogy vonják vissza ezt a könyvet, szüntessék meg terjesztését és kérjenek bocsánatot a férfiaktól.

Modern Férfipolitikáért Mozgalom
Valódi Egyenlőségért Civil Társaság

Petíciót indítottunk azért, hogy a családpolitika kezelje egyenlő szülőként az apákat és támogassa egyenlőségüket. Arra kérjük Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert és a kormányt, hogy a családpolitika egyenlő szülőként tekintsen az apákra és segítse elő a nemek közötti egyenlőséget az ebben megfogalmazott kérések megfogadásával.

Még mindig csak másodlagos szerepet töltenek be a férfiak a gyermekek életében. A nők mennek el gyedre, ők töltenek több időt a gyermekekkel, nagyrészt ők intézik a gyermekkel kapcsolatos teendőket, válást követően jellemzően hozzájuk kerül a gyermek. Intézményi szinten is megjelenik a megkülönböztetés: a családtámogatások egy részéből az apák ki vannak zárva. Rengeteg sztereotípia van azzal kapcsolatban, hogy a férfiak kevésbé komptens szülők. Az apaság társadalmi leértékelését tükrözi az is, hogy még az okmányokba (például személyi igazolványok) se kerül be az apa neve.

Milyen irányba haladtunk az elmúlt évtizedekben? Miközben a társadalomban az a nézet uralkodik, hogy a nemek között egyenlőség irányába megyünk, a valóság (legalábbis ezen a területen) egészen mást mutat. Olyan társadalmi változások következtek be ami miatt a férfiak szerepe még inkább leértékelődött e területen. Ezek közül talán a legjelentősebb változást a válások számának drasztikus növekedése eredményezte. Mivel még mindig az a szokás, hogy válást követőn a nő marad együtt a gyermekkel ez együtt járt azzal is, hogy egyre több apa szorult ki szinte teljesen a gyermeke életéből. A férfiak egyre nagyobb arányban maradnak gyermektelenek, különösen az alacsony iskolai végzettséggel és rossz gazdasági helyzettel rendelkező férfiak.

Az elmúlt évtizedek során a politika sem sokat tett a nők és a férfiak szülői egyenlőségéért. Sőt, az elmúlt években egyértelműen elindultunk visszafele. Most már nem csak nem tesz a politika a társadalmi egyenlőségért e területen, hanem maga is erősíti a férfiakat háttérbe szorító tendenciákat. Az új alkotmány rögzíti az anyaság védelmét, az apaságát nem. Sorra hoznak olyan törvényeket ami hátrányosan megkülönbözteti az apákat (például a többgyermekes nők diákhitel-kedvezménye). A családpolitika területén olyan kormányzati kommunikációt folytatnak amellyel igen gyakran csak a nőket szólítják meg.

Változásra van szükség egy olyan társadalomért, ahol a nők és a férfiak ugyanolyan fontos szerepet töltenek be a gyermekek életében. Ezért egy olyan petíciót fogalmaztunk meg Novák Katalin családokért felelős miniszter, illetve a kormányzat részére melyben azt kérjük, hogy a családpolitika a nemek közötti egyenlőségen alapuljon, kezelje minden szempontból egyenlő szülőként az apákat, törekedjen arra, hogy a férfiaknak minden szempontból egyenlő része legyen a gyermeknevelésben, szocializációban, valamint a társadalom minden tekintetben ugyanolyan kompetens szülőként kezelje a férfiakat, mint a nőket. Kértük továbbá az országgyűlési képviselőket és az ellenzéki pártokat is, hogy támogassák ezeket a javaslatokat.

Ennek kiemelt eleme a gyed szülők közötti megosztásának a kérdése. Ennek egyenlőtlen megosztása számos későbbi problémára is nagy hatással van. Annak, hogy ma ezt az időszakot szinte kizárólag az anya tölti otthon, kiemelt szerepe van az apaság társadalmi leértékelésében, befolyással van arra, hogy nem alakul ki olyan szoros kötődés az apa-gyermek között, mint az anya-gyermek között, hatással van arra, olyan szerepek alakulnak ki a családban, hogy a gyermekkel kapcsolatos teendőket elsősorban az anya látja el később is és még azt is befolyásolja ez, hogy például egy gyermekelhelyezési per esetén ki milyen pozícióból indul. Az apa-gyed alapvető eleme annak, hogy megalapozzunk egy olyan társadalmat, ahol a férfiak minden tekintetben egyenlő szülők.

Kérésünket az alábbi petícióban fogalmaztuk meg:

A családpolitika kezelje egyenlő szülőként az apákat és törekedjen a férfiak és nők gyermeknevelésben betöltött egyenlő szerepének elősegítésére!

Tisztelt Novák Katalin! Tisztelt Kormányzat! Tisztelt ellenzéki pártok! Tisztelt képviselők!

Annak ellenére, hogy mind Magyarország, mind az Európai Unió nemek közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiája leszögezi, hogy az élet minden területén elő kell segíteni a nemek közötti egyenlőséget, semmi nem történt az apák társadalmi egyenlőségének érdekében az elmúlt évtizedek során.

Sőt, paradox módon a nemek közötti egyenlőséggel ellenkező irányba haladtunk. A válások növekedésével egyre több férfi szorult ki a gyermekek életéből és a gyermeknevelés területe még jobban feminizálódott. Válást követően a gyermekek kevesebb, mint 10%-a él továbbra is együtt az édesapjával. A végleg gyermektelen emberek többsége férfi. Azon családok esetében sem kiegyenlített a szülők szerepe, ahol együtt élnek a szülők. Gyedre mindössze az apák 8%-a megy el,  és a gyermek későbbi életszakaszában is igaz, hogy a férfiak töltenek kevesebb időt a gyermekkel.

A kormány az elmúlt években sorra hozta az olyan intézkedéseket, amiből az apák nemük miatt vannak zárva, mint például a diákhitel kedvezmények. Ezek nem csak diszkriminatívak velük szemben, de egy olyan káros üzenetük is van, hogy az apák alacsonyabb rendű szülőnek számítanak. A kormányzati kommunikáció családpolitikájukkal rendszerint a nőket szólítja meg. Novák Katalin családokért felelős miniszter például a nőket biztatta, hogy nyugodtan válasszák a családot a karrier helyett, holott az adatok azt mutatják, hogy elsősorban a férfiak szorulnak ki a családi életből és a nők inkább a munkaerőpiacion kerülnek hátrányos helyzetbe.

A fentiekre való tekintettel kérjük Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert és a kormányt, hogy családpolitikájuk során kezeljék egyenlő szülőként az apákat, segítsék elő egyenlőségüket többek között az alábbi kérések megfogadásával. Kérjük továbbá az országgyűlési képviselőket és az ellenzéki pártokat is, hogy támogassák ezeket és tegyék programjuk részévé.

 

1. A kormány folytasson olyan családpolitikát, hogy a férfiak szülőként, gyermeknevelésben, családban betöltött szerepei erősödjenek! Ez legyen része a nemek közötti egyenlőséget célzó politikának is és a döntéshozatal során vegye figyelembe az apákat és férfiakat képviselő civil szervezetek álláspontját. A fent említett nemek közötti egyenlőtlenségek megszüntetésére törekedjenek, ahol az apáknak minden szempontból egyenlő szerepe van a társadalomban, a családban, a gyermekek gondozásában és nevelésében.

 

2. Kerüljön bevezetésre apa-gyed! A szülői szabadságok egy része Izlandon, Svédországban, Norvégiában és Finnországban bevezetett rendszerhez hasonlóan legyen megosztva egyenlő arányban az anya és az apa között! Jelenleg Magyarországon az anya számára van fenntartva 6 hónap csecsemőgondozási, míg az apának csak pár nap jár a szülés után. Ez kerüljön megváltoztatásra oly módon, hogy az apa is kapjon 6 hónapot (apa-gyed) amit a gyermek 0,5 és 3 éves kora között csak ő vehet igénybe! A kormány ösztönözze egyéb módon is (például kampányokkal), hogy a szülői szabadságokat egyenlő arányban vegye igénybe az anya és az apa!

3. Semmilyen jogi diszkrimináció ne érje az apákat. A családpolitikai támogatásokra (például a diákhitelkedvezményekre és többgyermekesek adókedvezményeire) az anya és az apa azonos feltételekkel legyen jogosult. Az okmányokba (például személyi igazolvány) kerüljön be az apa neve is. A jövőben bevezetendő intézkedések is minden esetben a nemek közötti egyenlőség elvének figyelembe vételével történjenek.

4. A kormányzati kommunikációban a férfiak és nők egyenlő szülőként jelenjenek meg, akik ugyanolyan kompetensek a gyermekek ellátásában, otthoni teendők elvégzésében.

5. Folytasson a kormány olyan politikát, hogy a megszűnjön a férfiakkal szemben az elvárás, hogy elsődleges keresők legyenek. A férfiak számára kijelölt társadalmi elvárások mind abba az irányba mutatnak, hogy a pénzkeresetet mindennel szemben előtérbe helyezzék. Ez számos társadalmi hátránnyal jár, megfosztja az embert egészétől, lelkétől, igényeitől, egyéb szükségleteitől, érzéseitől, családjától, gyermekeitől, egészségétől.

6. Tudatosítsa a kormány a társadalomban, hogy a nemek közötti egyenlőség a nők és a férfiak közös érdeke. Támogassa az anyákat is abban, hogy a munkaerőpiacon tapasztalható hátrányaik megszűnjenek! Hívja fel a figyelmet arra, hogy az apák egyenlősége és nők munkaerőpiaci egyenlősége nem egymással szemben áll, hanem erősíti egymást!

Kérjük önöket, hogy a fenti kérések figyelembevételével járuljanak hozzá, hogy társadalmunk elinduljon abba az irányba, hogy az apa és az anya minden szempontból egyenlő szülő legyen, a férfiaknak és nőknek minden szempontból egyenlő része legyen a gyermeknevelésben, szocializációban, valamint a társadalom minden tekintetben ugyanolyan kompetens szülőként kezelje a nőket férfiakat és a nőket.

Köszönettel,

Modern Férfipolitikáért Mozgalom