Az amerikai Warren Farrellt sokan a "férfimozgalom atyjának" tartják. Tevékenységével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az 1990-es évektől kezdve egyre inkább elterjedt az Egyesült Államokban és a világ többi részén a férfiak diszkriminációjával, alárendelt szerepeivel, kedvezőtlen társadalmi helyzetével kapcsolatos kritikai gondolkodás és ennek megváltoztatását célul kitűző aktivizmus.  

Farrell munkásságának története azonban valahol egész máshol kezdődött: Warren Farrell, aki 1943 júniusában született, aktív feminista lett, a feminizmus második hullámában az 1960-as évek végén, és a 70-es években a legtermékenyebb amerikai férfi feministájaként tette le névjegyét. Farrell igazgatósági tagja volt a New York-i National Organization for Women (NOW) szervezetnek, és ő lett az egyetlen férfi, akit háromszor választottak meg a National Organization for Women in N.Y.C. igazgatótanácsába.

Farrell öt tantárgyban tanított egyetemi szinten, pedagógus és aktivista. Számos könyv szerzője a nemek közötti egyenlőséggel, a nőkkel, a férfiakkal és a nemi szerepekkel kapcsolatban. Jól ismert előadóvá vált a nők és férfiak szűk nemi szerepeinek kiemelésében; többek között arról ismert, hogy 1976-ban a Mike Douglas Show-ban szépségversenyt rendezett férfiaknak. A verseny célja az volt, hogy megmutassa a férfiaknak, hogy a nőket mindig a megjelenésük alapján ítélik meg. Farrell fordított szerepjátékokat is használt, hogy a nők is lássák a férfiak perspektíváit.

Farrell a hetvenes évek közepén szakított a feminizmussal. Úgy látta, hogy azok az emberek, akikre korábban a nemek közötti egyenlőség úttörőinek tekintett azt prédikálták, hogy a nőknek előjoguk van a gyermekhez, anélkül, hogy a férfiakat szülőként ténylegesen egyenlővé akarnák tenni. Lehetetlennek tartotta megvédeni azt, hogy a gyermekeknek ne legyen egyenlő joguk az apához, mint az anyához. Ettől kezdve Farrell munkásságának fókuszában a férfiakat érintő társadalmi problémák kerültek. Farrell ma felszabadítónak, férfijogi aktivistának tartja magát, aki azért küzd, hogy mindkét nem megszabaduljon a sztereotip nemi szerepeitől.

"Mindkét nem nagy áldozatokat hozott a társadalomban, nem csak a nők" - mondta Farrell. Az elmúlt 50 évben a társadalom kizárólag a nők férfiak hatalmával kapcsolatos tapasztalataira összpontosított, de nem a férfiakkal szembeni nemi alapú elvárásokra, vagy a férfiak női hatalommal kapcsolatos tapasztalataira. Vannak elvárásaink a férfiak nemi szerepeivel szemben, amelyek nagyon világos párhuzamot mutatnak a nőkkel szembeni elvárásainkkal. A nők azon tapasztalatai, hogy "szexuális tárgyak", összehasonlítható azokkal az elvárásokkal, amelyeket a férfiakkal szemben támasztunk, hogy "a siker tárgyai" legyenek.

Farrell szerint a társadalom annak érdekében, hogy a fennmaradását biztosítsa feláldozza a férfiak egészségét, jólétét és életét. A feláldozhatóság magában foglalja azt a társadalmi elvárást, hogy a férfiak megvédjenek másokat a veszélytől, a legveszélyesebb munkát végezzék, és ezzel a halált vagy a súlyos sérülést kockáztassák. Farrell rámutat arra, hogy a férfiak lovagiasságának romantizálásával a férfiak "szolgaságát és eldobhatóságát" segítették elő, mindennek érdekében pedig "társadalmi megvesztegetésként" szobrokkal és dicsőséggel jutalmazták azokat a férfiakat, akik nyilvános hősi cselekedeteket hajtanak végre. Farrell azt mondja, hogy ez az elvárás arra készteti a társadalmat, hogy fiatal fiúkat és férfiakat „hős” gondolkodásmódra szocializálja, ami azt idéző elő, hogy jelentkezzenek a besorozásra vagy a fegyveres szolgálatra, és önkéntes vállaljanak kockázatos társadalmi szerepeket.

Az egyik legújabb könyve a "Boy Crisis", melyben a fiúk kedvezőtlen helyzetéről ír. Szerinte annak a ténynek, hogy a fiúk most rosszabbul teljesítenek a világ mind a 63 legfejlettebb országában, mindenkinek fel kellene nyitnia a szemét. A fiúk minden tantárgyban lemaradnak – beleértve az értelmes élet megteremtésének alapvető kritériumait is: mint például a mentális egészség, az olyan elsődleges tényezők, mint az olvasás és az írás, sőt még a barátságok kialakításának képessége is. Farrell olyan tanulmányokra utal, amelyeket a legtöbb ember nem ismer; és dokumentálja, hogy a dolgok sokkal rosszabbul mennek az apa nélkül felnővő fiúk esetében. Azok a fiúk, akik hiányzó apával nőnek fel, nagyobb valószínűséggel hagyják abba az iskolát, isznak, drogoznak, bűnözőkké válnak és börtönbe kerülnek. A "The Boy Crisis" célja, hogy jobban felhívja a közvélemény figyelmét a férfiak kihívásaira a mai társadalomban, és hosszú listát állít össze azokról a területekről, amelyek negatívan befolyásolják a fiúk fejlődési lehetőségeit. A könyv megoldásokat is kínál a probléma visszafordítására is.

Farrell hangsúlyozza azt is, hogy "ha csak az egyik nem nyer, mindkét nem veszít". Úgy véli, hogy a nemek közötti harcban olyan háborút hoztunk létre, amely csak a nők kihívásait képes meglátni. De a nemeknek kölcsönösen őszinte párbeszédre van szükségük – nem pedig egynemű monológra. Mert segíthetünk mindkét nem növekedésében, ha tudatos egyensúlyt teremtünk a kettő között. Senki sem profitál a fiúk közelgő válságából, még azoknak is, akiknek nincs fiuk vagy férjük, meg kell fizetniük az árát egy olyan társadalomban, ahol a fiúk kimaradnak, nem találnak értelmet, segélyből élnek, munkanélküliek vagy börtönben vannak. Ahogy az amerikai férfimozgalmat a feministák jellemzően nőgyűlölettel vádolják, a férfimozgalom gyakran azzal vádolja a feministákat, hogy férfigyűlölők. Farrell maga amellett érvel, hogy mind a nőmozgalomnak, mind a férfimozgalomnak abba kell hagynia egymás hibáztatását, ehelyett együtt kellene működnie egy közös felszabadítási mozgalom létrehozása érdekében.

Warren Farrell neve összeforrt a mindkét nem szűk nemi szerepei elleni munkával. Megalkuvást nem ismerően őszintének tűnik a munkájában, és lenyűgözően nem fél népszerűtlen döntéseket hozni. A férfiak és nők rugalmasabb szerepeiért folytatott küzdelme visszatérő téma munkájában, a 60-as évek elejétől napjainkig. Feminista korától kezdve férfijogi aktivistaként töltött idejéig.

Forrás:
(1) Warren Farrell – Fra feminist til mannsaktivist - MannsForum
(2) Farrell, Warren (2001). The myth of male power: why men are the disposable sex

Ma Magyarországon a gyermekgondozási szabadságok rendszerét és a gyermekgondozással kapcsolatos szülői döntéseket egy olyan nemi alapon diszkriminatív nézőpont határozza meg, ami az apára csupán másodlagos, legfeljebb kisegítő szerepet betöltő szülőként tekint. Ahhoz, hogy ez változzon, alapvetően fontos lenne, hogy bevezetésre kerüljenek apahónapok hazánkban is. Norvégiában három évtizede vezették be át nem ruházható apakvótát, az azóta szerzett tapasztalatok egyértelműen mutatják pozitív hatásait és kiemelkedő jelentőségét.

A férfiak alapvető emberi jogait sérti az, hogy kevesebb gyermekgondozási szabadságra jogosultak, mint a nők

Magyarországon a gyermekgondozási szabadságok (jelenleg CSED, GYED és GYES) bevezetésétől kezdve a rendszer az apákat hátrányosan megkülönbözteti nemi alapon. A GYES 1967-es bevezetésekor juttatás az apának egyáltalán nem volt lehetősége azt igénybe venni. Később lehetővé vált, hogy az apa elmenjen GYES-re, ugyanakkor létrejöttek más formái a gyermekgondozási szabadságoknak, amelyek továbbra is hátrányosan megkülönböztették az apákat. Jelenleg a GYES, GYED nem tesz nemi alapon különbséget, a 180 napos (Anya-)CSED-re viszont csak a nő jogosult és nincs ugyanilyen időtartamú (féléves) szabadság kimondottan az apa számára, csak 10 nap apaszabadság. A nemek közötti egyenlőség a legalapvetőbb szintje, a törvény előtti egyenjogúság is sérül ez által, az állam/családpolitika ezzel maga is egy olyan normarendszert közvetít a társadalom számára, hogy kevésbé fontos az apa jelenléte a gyermek életében, mint az anyáé.

Mozgalmunk régóta küzd, hogy felszámolásra kerüljön az apák diszkriminációja. Ennek érdekében korábban egy petíciónkban indítványoztuk apahónapok bevezetését, melyet eljuttattunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára. A konkrét javaslatunk az volt, hogy az anyának alanyi jogon járó 6 hónapos időtartamú (Anya-)CSED-hez hasonlóan, kerüljön bevezetésre 6 hónapos gyermekgondozási szabadság (továbbiakban Apa-CSED) is, ami alanyi jogon az apát illeti meg.

Ezzel kapcsolatos állásfoglalásunkra a minisztérium válasza - a szülők szabad döntéshez való jogára hivatkozva - az volt, hogy nem tervezik az intézkedést bevezetni. Ez a válasz azonban nincs összhangban azzal, hogy az Anya-CSED jelenleg sem szabadon felhasználható, hanem kizárólag az anya számára áll rendelkezésre. Felvetődik a kérdés, hogy ha a specifikusan apáknak járó gyermekgondozási szabadságot a szülők szabad döntési jogának korlátozásaként értékeli a kormányzat, akkor ez miért nem igaz a kimondottan anyáknak járó (Anya-)CSED esetére? A választ alighanem tudjuk: azért, mert az apa társadalmilag alárendelt szerepben van, a közgondolkodásban éppúgy mint a kormányzati politikában.

Az apák társadalmi egyenlősége érdekében szükség van Apa-CSED-re

Az apák társadalmi egyenlősége érdekében rendkívül fontos, hogy a gyermekgondozási szabadságok döntő része fel legyen osztva az anya és az apa között. Ennek oka az, hogy Magyarországon van egy olyan hagyományosan fennálló társadalmi hierarchia az anya és az apa között, ami miatt a szabadon felhasználható gyermekgondozási szabadságok döntő hányadát a nő veszi igénybe. A GYED-re például mindkét szülő jogosult a jelenlegi rendszerben is, ennek ellenére az apák kevesebb, mint egytizede marad otthon. Ennek oka, hogy az anyát inkább kompetensnek és fontosabbnak tartják a gyermeke gondozása tekintetében, az anyától inkább el is várják ezt. Az emberek jelentős része nem látja, hogy milyen hátrányokkal jár ez a tradicionális felfogás, egyszerűen követik azokat a mintákat, amiket szüleiktől láttak, vagy a saját környezetükben tapasztalnak. Szerepe van ebben továbbá a társadalmi megítélésnek (stigmát jelent az anya számára, ha nincs a gyereke mellett, az apának hogy nem dolgozik), illetve pénzügyileg racionális döntéseknek (jellemzően a férfiak kereste magasabb). Ezért a gyermekgondozási szabadságok rendszerét úgy kell kialakítani, ami azt ösztönzi és jutalmazza, ha a szülők egyenlő időt töltenek otthon gyermekükkel.

Az, hogy az apák kevesebb időt töltenek otthon a gyermekükkel gyermekgondozási szabadságon számos egyéb hátránnyal jár együtt az apák és férfiak számára. Minél kevesebb időt tölt az apa a gyermekével, annál kevésbé van lehetősége szoros kötődést kialakítani vele. Az, hogy a férfiak kevésbé vannak jelen a gyermekgondozással összefüggő szerepekben erősíti azokat a nézeteket, melyek szerint az apák nem annyira kompetensek a kisgyermekgondozásban és ez nagyban hozzájárul az apák társadalmi megbecsültségének hiányához is, aminek pedig következménye az apák jogi és társadalmi szintű diszkriminációja is (ami minden apát hátrányosan érint, nemcsak azokat, akik ténylegesen nem vesznek részt olyan aktívan a gyermekeik életében, mint az anya). A kormányzat rendszerint azzal legitimálja az apákat, férfiakat diszkrimináló törvényeket (például nyugdíjtörvény, vagy olyan családtámogatási juttatások, melyekre kizárólag az anya jogosult), hogy ezzel a nők gyermeknevelésben betöltött szerepét szeretné "jutalmazni". Az élet számos területén találkozhatunk az apák hasonló okokra visszavehethető megkülönböztetésével, például, hogy gyermekelhelyezés során miként állapodnak meg a felek, vagy milyen bírósági döntés születik, abban is szerepe van ezeknek azoknak a szerepeknek és sztereotípiáknak, amiket a gyermekgondozási szabadság egyenlőtlen megosztása erősít.

A nemek közötti egyenlőség más területein is javulást hozna az Apa-CSED

Ahhoz, hogy rendszerszintű változást tudjunk elérni a nemek közötti egyenlőség kérdésében, szükséges azonosítani a rendszer azon elemeit, amik legnagyobb hatást gyakorolják a társadalmi egyenlőtlenségek létrejöttére. Az, hogy a gyermek születését követően jellemzően az anya marad otthon a gyerekkel, ezek közül az egyik legmeghatározóbb. Ennek az apák leértékelésén és háttérbe szorításán túl a férfiakra vonatkozóan egy olyan káros hatása is van, hogy rendkívül erősíti a férfiak munkaerőpiaci terheit. Amikor a megszületik a gyerek, nem csak hogy az jellemző, hogy a férfiak kisebb arányban maradnak otthon vele, mint a nők, de az is hogy a férfiak még kevesebb időt töltenek otthon mint korábban, hiszen az anya keresetének kiesése és a gyermek születését követő kiadási többlet miatt gyakran még több munkát vállalnak.

Ez az elsődleges kereső szerepét erősíti a férfiaknak, ami pedig több más szempontból is probléma: az ezzel a szereppel járó előnytelen munka-magánélet egyensúly egészségkárosító hatású, hozzájárul a férfiak kedvezőtlen várható élettartamához, illetve fenntart a férfiakkal szemben olyan tradicionális elvárásokat (keressen jól, tartsa el a családját, legyen jó egzisztenciális helyzete). A nők esetében hasonló problémákat okoz a munkaerőpiaci előmenetelük terén: ha a férfi munkavállalók nem maradnak otthon a gyermekük születésekor, a női munkavállalók pedig igen, akkor a nők kisebb eséllyel kapnak jutnak előre a ranglétrán, mint velük minden más szempontból azonos helyzetű férfitársaik.

Külföldi tapasztalatok egyértelműen mutatják az Apa-CSED jelentős pozitív hatását

A petíciónkban megfogalmazott Apa-CSED, más országokban (például Norvégiában, Izlandon, Dániában és Svédországban) ma is kiválóan működik. 30 évvel ezelőtt Norvégia volt az első ország a világon, ahol bevezették az át nem ruházható apakvótát. Norvégiában jelenleg 16 hét szülő szabadságot kap az anya, 16 hétet az apa és 16 hét szabadon felosztható a szülők között. Az elmúlt 3 évtized tapasztalatai azt mutatják, hogy az intézkedés számos szempontból rendkívül pozitív hatású volt, elősegítette az apák egyenlőségét, segítette a nők munkaerőpiaci lehetőségeinek javulását, az ország nemek közötti egyenlőség területén tevékenykedő szereplői szinte egyhangúan kiállnák a rendszer mellett és a szülők többségének támogatását is élvezi.

Hogy ez mennyire jelentős hatású intézkedés volt, azt jól mutatja, hogy míg Magyarországon az apáknak mindössze 8 százaléka megy el gyedre (és mivel a GYED mellett lehet dolgozni is, így a ténylegesen otthon maradó apák aránya ennél is alacsonyabb), addig Norvégiában az apák több, mint háromnegyede veszi igénybe CSED-nek/GYED-nek megfeleltethető az apakvótát. A feminista szemléletű Stiftelsen Kvinneuniversitetet (Női Egyetem Alapítvány) által működötetett Likestillingssenteret (Nemek közötti egyenlőség központ) szerint az apakvóta "történelmileg a legfontosabb esélyegyenlőségi eszköz" abban, hogy otthon és a munkaerőpiacon egyenlőség legyen:

"A megosztott gyermekgondozási szabadság történelmileg a legfontosabb esélyegyenlőségi eszköz, amellyel minden nem számára egyenlő esélyeket biztosítunk az otthon és a munkavállalás területén. Ez az oka annak is, hogy az állam évente 22 milliárdot költ gyermekgondozási szabadságra. Amikor 2014-ben az apák kvótáját 14 hétről 10 hétre csökkentették, az apáknak ennek megfelelően csökkent a gyermekekkel otthon töltött ideje is. Túl kevés apának van olyan munkaadója, aki arra ösztönzi őket, hogy több hetet vegyenek ki. Sok anya pedig „övének” tekinti azt a közös időszakot, amely nem kötelezően felosztott, és az apák nem vehetik igénybe. A gyermegondozási szabadság szabad elosztása könnyen azt eredményezné, hogy több nő maradna otthon, míg a férfiak a munkában maradnának. A társadalom jelenleg nem eléggé egyenlő, nem eléggé mentes a sztereotip nemi szerepektől, hogy ezt maga szabályozza. A nemek közötti egyenlőség nem jön létre magától. A gyermekgondozási szabadság folyamatos háromoldalúsága ezért fontos a nemek közötti egyenlőség, valamint a nők munkában való részvételhez való joga és lehetősége szempontjából." - írják állásfoglalásukban.

Április 26.-án lesz a Nemzetközi Közös Szülői Nevelés Napja. A National Parents Organization idén április 26.-án ez alkalomból egy ingyenes, online konferenciát is rendezésre, melyen a közös szülői nevelés témájának szakértői adnak elő, többek között Warren Farrell a "The Boy Crisis" szerzője és Teresa Harlow író.

Április 26-a a Nemzetközi Közös Szülői Nevelés Napja. A nap története oda nyúlik vissza, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az ország első, egyenrangú megosztott szülői nevelésről szóló törvényét 2018. április 26-án fogadták el Kentucky állam törvényhozói. Ez az úttörő törvény 50/50% arányú felügyeleti jogot tekinti alapnak azon gyermekek esetében, akiknek szülei külön élnek vagy elválnak. Kentucky mellett ilyen típusú törvényeket fogadtak el 2021 áprilisában Arkansasban, legutóbb pedig 2022 márciusában Nyugat-Virginiában. 2019-ben Kentucky állam április 26-át a Közös Szülői Nevelés Napjává nyilvánította a törvény évfordulóján, öt másik amerikai állammal (Missouri, Arizona, Maryland, Massachusetts és Dél-Dakota) együtt.

„A tudatosság növelése az első lépés a megosztott szülői törvények normává tételében minden államban” – mondta Matt Hale, a nonprofit szervezet igazgatótanácsának tagja és szószólója Kentuckyból, aki 2019-ben létrehozta az ország első közös szülői napját. „Mivel egyre több törvényhozó, vállalat és a családok megismerik a közös szülői nevelés végtelen előnyeit, reméljük, hogy ezt a napot nemcsak megünnepeljük, hanem kihirdetik a közös szülői nevelést támogató, országos esedékes jogszabályt” – tette hozzá.

A sárga a közös szülői nap hivatalos színe. A közös szülői nevelés támogatóit arra kérik, hogy április 26-án, kedden sárgát viseljenek. A színt a családegyesítéssel való kapcsolata, valamint az optimizmus, a boldogság és az öröm ábrázolása miatt választották. Ugyanazok az érzelmek, amelyeket a gyerekek és szüleik éreztek, amikor az államok elkezdték támogatni a közös szülői törvényeket.

A National Parents Organization egy amerikai civil szervezet, mely a válás utáni közös szülői szerep biztosításáért küzd. A szervezet idén április 26.-án a Nemzetközi Közös Szülő Nevelés Napja alkalmából egy ingyenes, online konferenciát tart.

Ha többet szeretne megtudni a közös szülői nevelés előnyeiről, akkor érdemes regisztrálnia az eseményre, hiszen a téma szakértői szólalnak fel, Warren Farrelltől, a The Boy Crisis szerzőjétől egészen Teresa Harlow íróig és főelőadóig. Az eseménynek virtuálisan a Zoom ad otthont, és körülbelül 90 percig tart, magyar idő szerint április 27.-én hajnali 1 órakor kezdődik.

A szülő jogai a gyermek jogai felett állnak? Nagyon tűnik, hogy sokak szerint (köztük, akiknek a gyermekek védelme lenne a feladata) ez a helyzet és a gyermek jogai, szempontjai szóra sem érdemesek, ha az a szülő érdekeivel kerül szembe.

Mint arról beszámoltunk korábban, Lampért Zsófia a Marie Claire Magyarország újságírója nemrég cikket írt arról, hogy miként magyarázza el a fiának, hogy nincs Férfinap és nincs szükség rá (ellentétben Nőnappal). Azt gondoljuk, hogy a gyerekek közötti ilyen fajta nemi alapú különbségtétel, mint ami a cikkből kiderül nemcsak nem helyes, de a gyerek nemi alapú elhanyagolásának, megkülönböztetésének problémáját is felveti: ha egy gyerek azt tapasztalja a családban, hogy őt igazságtalanul megkülönböztetik valamilyen tulajdonságával fogva (és a cikkből ez derül ki, mert ha nem így érezné, akkor nem tenné fel újra és újra ugyanazt a kérdést, hanem elfogadná a választ), akkor az lelki sebeket okoz számára, ami aztán számos egyéb káros következményekkel jár.

Tekintettel erre több lépést tettünk annak érdekében, hogy elősegítsük azt, hogy ez a szülői nevelés megváltozzon. A tapasztalat egyértelműen az, hogy ilyenkor szembe kerülünk azzal, hogy a társadalom a szülő érdekeit védi a gyerek érdekeivel szemben. Ez a tapasztalatunk, mind magával a szülővel, mind a Marie Clarie lap szerkesztőségével, mind a gyermek iskolájában tanító egyik pedagógussal folytatott levelezésünk után.

A gyermek édesanyját, Lampért Zsófiát (ahogy az nyílt levelünkben is olvasható volt) arra kértük, hogy lássa be azt, hogy nem helyes az a nevelés, amit a cikk alapján csinál, változtasson ezen gyakorlatán és ha ő maga nem látja, hogy miért van szükség Férfinapra, akkor kérdezze meg a fiát és más férfiakat arról, hogy ők miért tartják szükségesnek ezt a napot és vegye figyelembe az ő perspektíváikat is. Válasza alapján úgy tűnik, hogy nem ment át az üzenet és személyes sértésnek érzi a leírtakat azon az alapon, hogy valótlannak tartja (de azt nem fejti ki, hogy miért), a gyermek szempontjaira pedig semmilyen tekintetben nem tért ki.

A Marie Clarie lap főszerkesztője, Tóth-Szántó Krisztina, arra hivatkozik, hogy ez egy véleménycikk, amihez joga van az újságírónak. Azt már szóra se méltatja, hogy a gyerek szempontjaiból jogilag, vagy morálisan helyes-e az a nevelés amit a cikk tartalmaz. (Szóval válasza a munkatársuk véleményhez való szabadságjogáráról szól nem a gyerek jogairól, szempontjairól).

Felvettük a kapcsolatot Lampért Zsófia fiának iskolájában tanító egyik pedagógussal is, azzal a céllal, hogy pedagógiai, gyermekvédelmi szakember felhívja a szülő figyelmét ennek gyerekre való lehetséges káros hatásaira, arra, illetve hogy a gyerekkel megértően, az ő nézőpontját is figyelembe véve beszéljen valaki ezekről a kérdésekről. A pedagógus részéről a válasz az volt, hogy családi nevelési elvekbe nincs joguk beleszólni addig amíg ők maguk nem tapasztalnak gondot a gyerekeknél (ennek megfelelően nem véleményezte a cikkben leírt nevelést).

Mindennek az a sajátos tapasztalata, hogy miközben a levelünk a gyermek jogairól, szempontjairól szólt, addig ők mindannyian (a szülő, lap főszerkesztője és a pedagógus) válaszukban éppen ezt a szempontot hagytak figyelmen kívül és ezzel ellentétben a szülői szempontot hangsúlyozták. A szülő esetében az ő szempontjából való sértettség érzését, a lap főszerkesztője a munkatársa (szülő) szabad véleménynyilvánításhoz való jogát, a pedagógus pedig a szülő gyermeknevelési elveinek való szabad megválasztáshoz való jogát. Mindezt anélkül hogy akárcsak egyikük is reflektált volna arra, hogy a cikkben kifejtett bánásmód káros-e a gyermek szempontjából vagy sem. Mikor erre rámutattunk, arra pedig egész egyszerűen nem válaszoltak.

Ez nem egyedi eset: jól tükrözi azt, hogy ma Magyarországon a gyerekek jogai mennyire háttérbe vannak szorítva.

Lampért Zsófia, a Marie Claire magazin újságírója idén Nőnap alkalmából "Anya, miért csak nőnap van, olyan miért nincs, hogy férfinap?" címmel arról írt cikket, hogy miként szokta elmagyarázni a fiának azt, hogy Nőnappal ellentétben miért nincs Férfinap, illetve miért nincs szükség Férfinapra. Ellentétben azzal, amit a szerző a fiának mond: van Nemzetközi Férfinap és azt gondoljuk, hogy éppúgy nagy szükség van erre a napra, mint a Nőnapra, a fiával való bánásmód pedig a nemi alapú diszkrimináció egyik megnyilvánulása. Tekintettel erre nyílt levéllel fordulunk hozzá, melyben kérjük, hogy ahelyett, hogy azt mondaná a fiának, hogy nincs Férfinap és nincs szükség rá, hallgassa meg őt és más férfiakat arról, hogy miért tartják fontosnak, hogy legyen Férfinap és tartsa tiszteletben a fiúk, férfiak perspektíváit, egyenlőségét is.

Tisztelt Lampért Zsófia!

Annak kapcsán fordulunk nyílt levéllel önhöz, hogy idén Nemzetközi Nőnap alkalmából közzétett egy cikket a Marie Claire című lapban, melyben arról számolt be, hogy arra neveli a fiát, hogy a Nőnap fontos és szükséges, ezzel szemben Férfinap nincs és nincs is szükség rá. Elmondása szerint ez a kérdés annak kapcsán merül fel rendszeresen, hogy a fia azt kérdezi öntől, hogy miért nincs Férfinap, ha van Nőnap. Ön elsősorban két fő érvet hoz fel álláspontja alátámasztására: egyrészt a nők által elvégzett munka terheit, illetve a nők hátrányos helyzetét, diszkriminációját.

Ellentétben azzal, amit a fiának mond, van Nemzetközi Férfinap (november 19.-én) és számos okból adódóan ez kiemelten fontos is (többek között a fiúk és férfiak egyenlő társadalmi megbecsülése és az őket érintő diszkrimináció és társadalmi hátrányokra való figyelemfelhívás és érzékenyítés szempontjából). Álláspontunk szerint az ön által felhozott érvek – melyek szerint nincs szükség Férfinapra - egyáltalán nem állják meg a helyüket és az a magatartás, amit a cikk szerint gyermekével szemben tanúsít színtiszta nemi alapú diszkrimináció, ami ráadásul a gyermek nemi alapú elhanyagolásának lehetőségét is felveti.

A fiát a Nőnap fontossá és Férfinap szükségtelenné nyilvánításával közvetlen és közvetett módon is nemi alapon hátrányosan megkülönbözteti: ezzel leértékeli őt, nemét és azoknak a társadalmi problémák jelentőségét is, amik a fiát, illetve a többi fiút/férfit nemükből adódóan érintik. Amit kérni szeretnék: Bánjon jobban a fiával, lássa be azt, hogy nem helyes az, amit a cikk alapján csinál. Egyrészt, ne mondja neki azt, hogy nincs Férfinap, mert ez még csak nem is igaz. Másrészt, ha ön nem látja, hogy miért van szükség Férfinapra, akkor kérdezzen: kérdezze meg a fiát és más férfiakat arról, hogy ők miért tartják szükségesnek ezt a napot és vegye figyelembe az ő perspektíváikat is, hiszen ez a kérdés a fiúkat/férfiakat érinti elsősorban, nem pedig önt. Az alábbiakban pedig részletesebben is kifejtük azt, hogy a mi a probléma azzal, amit a cikkben ír.

A cikkből kiderül, hogy mióta a fia óvodás lett részéről rendszeresen felmerül az a kérdés, hogy miért nincs Férfinap, ha van Nőnap („A nőnap kérdése minden évben visszatér, mióta ovisok lettek a gyerekek. Az óvodában a fiúk mindig készültek valamivel a lányoknak nőnap alkalmából. A fiam hatalmas önérzettel és méltatlankodással számolt be róla minden évben, és menetrend szerint visszatért a kérdés: de miért nincs férfinap?”). Erre válaszul ön rendszeresen azt az üzenetet adja át a fiának, hogy valóban nincs Férfinap és nem is szükséges az (pl. "Évről évre komolyabb beszélgetéseket folytattunk arról, miért van szükség a nőnapra, és miért nincs férfinapra").

Vagyis azt a nemi csoportot, amihez a fia tartozik (és ez által a fiát) nem tartja arra érdemesnek arra se, hogy egy évben egyszer(!) megemlékezzenek róla, ellentétben azzal a nemi csoporttal, amihez ön saját maga, illetve lánya tartozik. Ezt egyrészt arra hivatkozva teszi, hogy - véleménye szerint - a fia neméhez tartozó emberek jellemzően nem vállalnak olyan mennyiségű/minőségű terhet a társadalomban, mint a nők (pl. "elvégezzük azt a sok láthatatlan és fizetetlen munkát helyettük is, a fizetett munkánk mellett." ), a másik fő érv pedig a nők különböző jellegű hátrányos helyzetére, nehezebb életére utal (pl. "a gyerekeinkkel a maguk szintjén, egészen kicsi koruk óta, amiért a nőknek nehezebb az életben").

Ami a tehervállalással kapcsolatos érveit illeti: teljesen elfogadhatatlan az, hogy a férfiak társadalmi csoportját azzal azonosítja, hogy nem vállalnak elég terhet. Az, hogy bizonyos szerepekben felveti ezt, ahol alulreprezentáltak az rendben van (bár a megfogalmazás ott sem mindegy). De az hogy a férfiak társadalomban betöltött szerepeit általánosan degradálja le, az nagyon nincs rendben. Ez semmiben sem különbözik azoktól a rasszista hangoktól, akik a romákat szidják amiatt, hogy "nem dolgoznak", vagy azoktól a szexista megjegyzésektől, melyek a nőkön kérik számon, hogy a férfiak pénzén élnek. (És mint egy friss kutatás mutatja, a férfiakkal szembeni negatív előítéletek még elterjedtebbek is, mint a nőkkel, vagy a különböző etnikumokkal szembeniek.) Az elég egyértelműen egy nemi alapú stigmatizáció, hogy ebben a gondolatmenetben a saját nemének társadalmi szerepvállalásának értékét a fia neme fölé helyezi, azt hangoztatva, hogy azt jobban el kell ismerni, ezzel legitimálva a fia nemével szembeni diszkriminációt (jelen esetben, hogy nincs szükség Férfinapra).

Ezek a dolgok, amiket itt sorol, arra lehetnek válaszok, hogy miért van Nőnap, ha viszont azt akarná igazolni, hogy ha van Nőnap, akkor miért nincs szükség Férfinapra, akkor azt kellene bemutatnia, hogy a férfiaknak nincsenek olyan többletterhei a társadalomban, ami velük szemben igazságtalan és/vagy igazolni azt, hogy ezek nem akkora problémák, mint amiket ön említ. Ki dolgozik tovább évvekkel az eltérő nyugdíjba vonulási lehetőség miatt? A férfiak. Ki végzi többnyire az egészségkárosító, nehéz fizikai munkákat és ezzel összefüggésben ki szenvedi el a súlyos munkahelyi balesetek oroszlánrészét? Többnyire a férfiak. Kiktől várják el azt, hogy eltartsák a családot, amíg a nő gyeden van a gyermekével és ennek megfelelően válasszon szakmát/munkahelyet? A férfiaktól. Kik azok akiket Ukrajnában besoroznak a hadseregbe kényszerrel és akikről Magyarországon is adatbázisokat vezetnek ilyen céllal? A férfiak. Kik azok, akiktől a társadalom kevésbé fogadja el a panaszkodást, társadalmi helyzetükről való kritikus gondolkodást? A férfiaktól.

Ezekre hivatkozva amellett is lehetne hasonló egyoldalú ideológiát felállítani, hogy nincs szükség Nőnapra, mi is meg tudnánk írni a saját cikkünket arról, hogy azt kell tanítani a lányainknak, hogy a Nőnap nem fontos, a Férfinap viszont igen... De nem tesszük, mert nem csak saját magunkra vagyunk tekintettel, de másokra, a másik nemre is. Ez mindenkitől elvárható lenne, de egy szülőtől különösen, hogy legalább a saját fiára legyen ily módon tekintettel. Közvetett hatásait tekintve pedig alapvető probléma ezzel, hogy ez azt az üzenetet hordozza magában, mely szerint ilyen problémák a férfiak esetében nincsenek. Ezzel torz képet közvetít a fia számára a világról, épp azokat a problémákat fedve el előle, amelyek a fiúk, férfiak szempontjából leginkább relevánsak lennének. Azt érzékelteti vele, hogy természetes dolog, hogy a fiúknak/férfiaknak ilyen többletterhei vannak, erről nincs szükség megemlékezni, olyan dolgok minthogy férfiak tömegei a munkából mennek a temetőbe, még annyira se számítanak, hogy legalább az évben egy nap ezekről a dolgokról megemlékezzünk...

A női hátrányok és a nők nehezebb élete kapcsán felvetett érvei esetén pedig megint ugyanaz a helyzet, mint a terhek kapcsán. Nem azzal próbálja igazolni a fia, illetve a cikk olvasói számára azt, hogy nem tartja fontosnak a Férfinapot, hogy a fiúk/férfiak szempontjából kritikusan megvizsgálná a társadalmat és ezen keresztül jutna el olyan következtetésre, hogy nincsenek olyan fiúkat/férfiakat érintő problémák, amik ezt indokolnák, hanem itt is egyoldalúan a női szempontokat veti fel. Felsorolja, hogy milyen különböző hátrányai vannak nőknek és kinyilvánítja azt, hogy a nőknek nehezebb élete van. Miközben egy szót sem szól olyan dolgokról, hogy a férfiak azok, akik 7 évvel rövidebb ideig élnek, akik az öngyilkosok között kétharmados többségben vannak, akik a súlyos testi sértések és gyilkosságok áldozatai között többségben vannak, akik olyan marginalizált helyzetű csoportokban mint hajléktalanok, vagy szenvedélybetegek felülreprezentáltak, vagy hogy az iskolából legtöbb idejekorán lemorzsolódó gyerek is fiú.

A férfiaknak még törvény előtti egyenjogúsága sincs tiszteletben tartva: a kormányzat nem tekinti az apát egyenrangú szülőnek és sorba hozza a törvényeket, ami megerősíti az apák másodlagos szerepeit, miközben rengeteg apa küzd azért, hogy válást követően több időt tölthessenek a gyermekeikkel. A fiúk nemi szerv csonkítása mai napig legális, a világon minden harmadik fiút érint. Ami szintén nagyon fontos még: a férfiak problémái nemcsak léteznek, de a megoldásáért szinte semmit nem tesz a politika. Azok a dolgok, amikről ön beszél női problémák kapcsán már mind ott vannak az EU dokumentumokban, pártok programjaiban célként megfogalmazva, hogy változzon, az amit itt mi a férfiak kapcsán felsoroltunk szinte egyáltalán nincsenek még célként sem kitűzve. Mit üzen azzal a fiának, hogy azt mondja, hogy azért nem kell Férfinap, mert olyan női problémák vannak, mint amit a cikkben felsorol? Azt, hogy azok nem természetes dolgok, ellenben az természetes hogy ezek a hátrányok fiúkat/férfiakat érintik, az nem probléma, az ellen nem kell tenni.

A cikk alapján az érezhető, hogy van egy lekezelő attitűd a gyerek irányába: ő az aki burokban él, nem tud semmit a világról a saját családi mikrokörnyezetén túl, ön pedig, mint széles látókörű felnőtt nő tudja mi az igazság és fokozatosan adagolja neki. A helyzet az, hogy a gyereknek már ilyen idős korában is vannak olyan tapasztalatai, ami önnek nincs, nem lehet. A gyerek jár most iskolába, nem ön (rengeteg nemi alapú diszkrimináció van az iskolákban). A gyerek fiú, ön nem. Ugyanaz a nézőpontja egy fiatalabbnak, mint egy idősebbnek? Nem. Ugyanaz egy nő nézőpontja a világról, mint egy férfinak? Nem. A másik nemhez tartozók, illetve a gyerekek nem feltétlenül azért rendelkeznek más véleménnyel, mert szűklátókörüek, hanem azért mert gondolkodásunk, értékrendünk, tapasztalataink mind perspektívától függően léteznek, különböző pozíciókból, különbözőképp látszik a világ.

Ha van egy doboz, aminek az egyik oldalán ön áll, a másik oldalán pedig más, ön csak a doboz egy részét látja teljes egészében és a másik oldalon álló is csak egy részét és ez nem ugyanaz. Akkor kapnak képet a doboz egészéről, ha meghallgatják egymást és kölcsönösen figyelembe veszik egymás nézőpontját. Ugyanez igaz a nők és a férfiak esetében is, a nők nem tapasztalják meg úgy a férfiak irányába megnyilvánvánuló társadalmi elvárásokat, megkülönböztetéseket, mint a férfiak és ez fordítva is igaz, a nemeket eltérően érintik különböző társadalmi problémák. Az, hogy kinek mi a legnagyobb problémája egy szubjektív kérdés, ha 100 embert megkérdez arról, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség mely formája a legnagyobb probléma legalább 10-15 választ fog kapni.

Miért gondolja azt, hogy nőként jobban látja azt, hogy a milyen a férfiak helyzete, mint egy fiú/férfi és hogy megmondhatja nekik azt, hogy szükségük van-e Férfinapra, vagy sem? Miért gondolja, hogy megmondhatja nekik azt, hogy mit tartsanak nagyobb társadalmi problémának? A fiúkat és férfiakat érintő helyzet kapcsán a fiának egész biztosan vannak olyan tapasztalatai, amik csak fiúknak/férfiaknak lehetnek. Annak van szélés látóköre, aki nemcsak a saját problémáit látja, hanem odafigyel mások nézőpontjára is. Az tudja megérteni a nők és a férfiak perspektíváit is, az tudja ezeket közös nevezőre hozni és egy szemléletet kialakítani, aki a másikat nem leuralni akarja, rákényszerítve a saját nézőpontját, amiben nincs helye a másikénak. A gyereket is támogatni kellene abban is, hogy képes legyen a világot látni a saját perspektíváján keresztül és megismerje a másik perspektíváit is. Az amit ön itt csinál a cikk alapján nem más, mint kizárólag az utóbbi: egy női nézőpontból való gondolkodás ráerőltetése a fiára, elnyomva a férfi perspektívákat.

Az, hogy a fia így gondolkodik és rendelkezik ahhoz kellő kritikai attitűddel, hogy többször is felveti azt a kérdést, hogy miért nincs Férfinap az egy rendkívül pozitív dolog saját maga számára is és a társadalom számára is, amit nem lenne szabadna elnyomni. Nagyon sok felnőtt férfi nem képes erre, mert gyerekkorában épp úgy elnyomták benne ezeket, mint amire ön törekszik a fia esetében. Szóval kérjük, hogy ne mondja azt a fiának, hogy nincs Férfinap és nincs szükség rá, hanem hallgassa meg őt és más férfiakat arról, hogy miért tartják fontosnak és ezt tartsa tiszteletben éppúgy, mint ahogy ezt teszi a Nőnapot fontosnak tartó nők (beleértve saját magát) esetében!

Tisztelettel,
Szujó Flórián,
Modern Férfipolitikáért Mozgalom,
alapítótag

A sajtóban megjelent hírek szerint a jövőben az Alaptörvény értékeinek kétségbevonását is be lehetne jelenteni egy készülő törvény alapján. Mi már most bejelentést tettünk. Az alábbi levelet küldtük el az Igazságügyi Minisztériumnak, melyben tájékoztatjuk őket, hogy nem tudjuk elfogadni az Alaptörvény férfiakat diszkrimináló részeit és ennek megfelelően kérjük az Alaptörvény módosítását. 

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

A sajtóban megjelent hírek szerint a jövőben az Alaptörvény értékeinek kétségbevonását is be lehetne jelenteni egy készülő törvény alapján. Szeretnénk tájékoztatni önöket arról, hogy sajnos az Alaptörvény által rögzített értékeket jelenlegi formájában senki nem tudja elfogadni, aki a nemek közötti egyenlőség értékeit vallja, tekintettel arra, hogy az Alaptörvény számos ponton rögzíti a férfiak nemi alapú diszkriminációját.

Nem tudjuk elfogadni, hogy az alaptörvény az apaság védelmét nem garantálja (ellentétben az anyaság védelmével). Nem tudjuk elfogadni, hogy nem írja elő, hogy a férfiakat külön intézkedéssel kell segíteni (míg a nők esetében előírja). Nem tudjuk elfogadni, hogy rendelkezik arról, hogy a férfiakat kedvezőtlenebb nyugdíjazási feltételek illetik meg, mint a nőket. Illetve nem tudjuk elfogadni, hogy nemi alapon hadkötelezettséget ír elő a férfiak számára.

A jelenlegi alaptörvény nem az egyenjogúságot garantálja a férfiak számára, hanem a megkülönböztetést, megsértve a férfiak alapvető emberi jogait és emberi méltóságát. Ebből pedig az is következhet, hogy miközben a nők bármilyen hátrányos megkülönböztetése alkotmányellenes, addig a férfiak jogait erre hivatkozva a végtelenségig lehet nyirbálni. Ez a feltételezés minden kétséget kizáró módon be is igazolódott, miután a férfiak egyenlő nyugdíjazását célzó népszavazási kezdeményezést az Alkotmánybíróság azzal az indoklással utasította el, hogy a kedvezőbb elbánásra a nőknek "Alaptörvényben biztosított joga van".

Az AB állásfoglalása így hangzik: „A nőket az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése és a XIX. cikk (4) bekezdése második mondata alapján külön védelem illeti meg, és a fokozott védelem követelményére tekintettel is nyugdíjra való jogosultságuk más lehet, mint más személyeknek. Mindkét szabályból az következik, hogy a nők – a férfiakhoz képest – kedvezőbb (nem azonos) alanyi jogokra tarthatnak igényt, a XIX. cikk (4) bekezdése második mondata alapján különösen az állami nyugdíjra jogosultság (a törvényben szabályozott jogosultsági feltételek meghatározása) területén..”

Ennek megfelelően kérjük a Minisztérium kezdeményezze az Alaptörvény módosítását az alábbi pontok esetében:

 V. cikk 5. pont: “Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket”.- Kérjük ennek megváltoztatását oly módon, hogy kerüljön rögzítésre a férfiak védelme is!

 XIX. cikk 1. pont: "Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult."  - Kérjük ennek megváltoztatását oly módon, hogy az apaság is kerüljön felsorolásra a támogatásra való jogosultság alanyai között!

 XIX. cikk (4) bekezdés: "Törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja". - Kérjük ennek megváltoztatását oly módon, hogy a nők és a férfiak állami nyugdíjra való azonos jogosultsága legyen garantálva!

 XXXI. cikk (3) bekezdés: "Rendkívüli állapot idején vagy ha arról megelőző védelmi helyzetben az Országgyűlés határoz, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiak katonai szolgálatot teljesítenek." - Kérjük ennek megváltoztatását oly módon, hogy a férfiak nemi alapú kötelezettségi kerüljenek eltörlésre és a rendkívüli állapotról, illetve megelőző védelmi helyzetről rendelkező pont is tartsa tiszteletben a férfiak egyenlő bánásmódhoz való jogát!

 A férfiak nem másodrangú állampolgárok! Kérjük, hogy tegyék meg ezeket a lépéseket annak érdekében, hogy az alaptörvény se kezelje őket úgy!

Köszönettel,
Szujó Flórián,
Modern Férfipolitikáért Mozgalom
alapító tag

A negyedik osztályos állami olvasókönyv szemelvényei negatív sztereotípiákat tartalmaznak a fiúkról, anélkül, hogy ezek bármilyen kritikai kontextusban el lennének helyezve. Azzal a kéréssel fordultunk az Oktatási Hivatalhoz, hogy módosítsák ezen részeit a tankönyvnek.

Pár napja a Qubit számolt be arról, hogy az általános iskola 4. évfolyamának ingyenesen egyedül hozzáférhető olvasókönyvében Janikovszky Éva műveiből nemileg sztereotip részek kerültek kiemelésre. A tankönyv által kiemelt részek a lányokkal kapcsolatban pozitív sztereotípiákat tartalmaznak (szépek, kedvesek, szeretik a mamájukat, melegszívűek), míg a fiúkkal kapcsolatban negatívat (szemtelenek, durvák, csúnyán beszélnek). Tekintettel erre az Oktatási Hivatalhoz fordultunk ennek kapcsán. Levelünket az alábbiakban szó szerint közöljük.

Tisztelt Oktatási Hivatal!

Azzal kapcsolatban fordulunk Önökhöz, hogy az általános iskola 4. évfolyamának egyedüli, ingyenesen hozzáférhető olvasókönyve (Bárány Jánosné – Báthori Anna Zsuzsanna – Nagyné Bonyár Edit: Hétszínvilág olvasókönyv 4.) a fiúkkal kapcsolatban számos negatív sztereotípiát tartalmaz, anélkül, hogy azok kritikai kontextusba lennének helyezve. Véleményünk szerint mindez rendkívül káros és sértő a fiúkra nézve, ezért kérjük, hogy ez a tartalom kerüljön felülvizsgálatra.

Az olvasókönyv Janikovszky Éva „Örülj, hogy fiú!” és „Örülj, hogy lány” című művéből emel ki fiúkkal és lányokkal kapcsolatos gondolatokat szülői részről. Ezeket a részleteket oly módon emeli ki, hogy az abban megjelenő negatív nemi sztereotípiák mindegyike a fiúkkal kapcsolatos (szemtelenek, durvák, csúnyán beszélnek), míg a lányokkal kapcsolatban pedig kizárólag pozitív sztereotípiák (szépek, kedvesek, szeretik a mamájukat, melegszívűek) jelennek meg. Ez utóbbiak a fiúkra nézve ugyancsak negatív vonatkozással bírnak, hiszen ezen tulajdonságok egyoldalúan lányokra vonatkoztatása arra utal, hogy a fiúk viszont nem ilyenek. A tankönyvben úgy jelenik meg, mintha normális, elfogadható és igaz lenne, az hogy a szülő így gondolkodik fiúkról, nincs olyan kontextusba helyezve, hogy ez téves gondolkodás lenne, ahogy az se jelenik meg, hogy ennek milyen káros társadalmi következményei vannak. Továbbá a tankönyvhöz tartozó pedagógusok számára rendelkezésre álló tanmenetjavaslat se tartalmaz olyan megfontolásokat, hogy erre a pedagógusnak az órán ajánlott lenne kitérnie.

Mindennek az iskolai rejtett tantervben való ilyen jellegű megjelenése különösen aggasztó amiatt is, hogy a fiúk hátrányos helyzetben vannak a magyar oktatásban, szinte minden szempontból. Rosszabb jegyeket kapnak, nagyobb arányban küzdenek beilleszkedési, magatartási, írási, olvasási nehézségekkel, többségben vannak az évfolyamot ismétlők között és alulreprezentáltak a gimnáziumokban és a felsőoktatásban. A fiúk iskolai eredményességét nagymértékben hátráltatják az itt említett fiúkkal kapcsolatos negatív sztereotípiák is. Ez látható abból, hogy a legjelentősebb különbségek éppen a magatartás érdemjegyben vannak, illetve hogy a fiúk hátrányai lényegesen alacsonyabbak (illetve matematikából el is tűnnek) a tisztán kompetenciákat mérő standardizált teszteken, mint a közvetett módon más tényezőket (így a magaviseletet és a szorgalmat is) ugyancsak számításba vevő érdemjegyek esetében. Az oktatási rendszer alapvető értéke, hogy mindenkinek azonos lehetőséggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy elérje azt a potenciált ami benne van. E mentén az iskola feladata az lenne, hogy megvédje a gyerekeket az ilyen nemi alapú sztereotípiáktól, amelyek az iskolai eredményességüket gátolhatják, nem pedig az, hogy ezeket saját maga is felerősítse.

A fentiekre tekintettel kérjük önöket, hogy az olvasókönyv 64. és 65. oldalán kiemelt részleteit vizsgálják felül oly módon, hogy vagy kerüljenek módosításra annak megfelelően, hogy ne tartalmazza ezeket a fiúkkal kapcsolatos negatív sztereotípiákat, vagy ha tartalmazza, akkor ez legyen olyan kontextusba elhelyezve, ami a szülő ezzel kapcsolatos gondolataival kapcsolatosban elősegíti a gyerekek kritikai gondolkodását, hogy feltétlenül szó essen arról is, hogy miért nem szabadna úgy gondolkodni a fiúkról, ahogy azt Janikovszky művében szereplő szülő teszi.

Tisztelettel,
Modern Férfipolitikáért Mozgalom

Az Oktatási Hivatal válaszában jelezte, hogy az észrevételeinket továbbították a könyv szerkesztője felé.

A 64. és 65. oldal:

A fiúk hátrányos helyzetben vannak a magyar oktatásban, szinte minden szempontból. Rosszabb jegyeket kapnak, gyengébb szövegértési kompetenciákkal rendelkeznek, nagyobb arányban küzdenek beilleszkedési, magatartási, írási, olvasási nehézségekkel, többségben vannak az évfolyamot ismétlők között és alulreprezentáltak a gimnáziumokban és a felsőoktatásban. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos hazai adatokat ismertetjük.

Társadalmunk és az oktatási rendszer alapvető értéke, hogy mindenkinek - nemtől függetlenül - azonos lehetőséggel kell rendelkeznie ahhoz, hogy elérje azt a potenciált ami benne van. Ebből következően fontos az is, hogy a gyerekek neme nem szabad, hogy meghatározza az iskolai eredményességüket. Sajnos azonban az adatok egészen mást mutatnak: igen jelentős nemi egyenlőtlenségek vannak az iskolai osztályzatokban, az elsajátított készségekben, abban, hogy ki jut be gimnáziumokba és a felsőoktatásba, illetve hogy ki tudja elérni az általa kívánatosnak tartott végzettséget. Ezért pedig soha nem a gyerekek a felelősek, hanem azok a felnőttek, akik rosszul nevelik, szocializálják őket, és/vagy diszfunckionálisan működtetik az oktatási rendszert.

Az alábbiakban a fent már ismertetett adatokat bontjuk ki részletesebben, bemutatva hogy 6. és 8. osztályban az egyes tantárgyakból milyen átlagos eredményekkel rendelkeznek a fiúk és a lányok, milyen az osztályzatok szerinti megoszlásuk, az első nyolc évfolyam esetében milyen arányban ismételnek osztályt, illetve a 6. évfolyam esetében azt is megnézzük, hogy milyen a nemek aránya az írási, olvasási és magtartási nehézségekkel küzdő gyerekek között. Ezt követően az Országos Kompetenciamérések eredményeire térünk rá: itt bemutatjuk, hogy szövegértési, illetve matematikai kompetenciák terén milyen nemi különbségek figyelhetőek meg. A harmadik részben a középiskola-választás nemek szerinti tendenciáit ismertetjük, végül pedig a felsőoktatásban diplomát szerzettek nemi arányát, illetve a 6. és 8. osztályosok diplomaszerzési szándékaira is kitérünk.

Tanulmányi osztályzatok 6. és 8. osztályban

Az első nyolc osztály esetében még nem beszélhetünk jelentős nemek szerinti differenciálódásról, abból a szempontból, hogy milyen oktatást kínáló intézményekben tanulnak a fiúk és a lányok. A gyerekek döntő többsége alapfokú oktatásban tanul, emellett egy kisebb részük (a 8. osztályban mintegy tizedük) hat - és nyolc évfolyamos gimnáziumokban. Azonban már ebben az életkorban is nagy nemek közötti különbségek tapasztalhatók az osztályzatok terén. Ennek kapcsán az Országos Kompetenciamérés (OKM) 2017-es tanulói adatbázisának 6. és 8. osztályra vonatkozó adatait vizsgáltuk meg (a kompetenciamérésen az akkor hiányzó gyerekek kivételével az ország összes adott évfolyamon tanulója részt vett, ők kitöltöttek egy kérdőívet, amiben megadták a legutóbbi félév végi tanulmányi eredményeikre vonatkozó adataikat).

Ezek azt mutatják, hogy a 6. osztályos fiúk és lányok tanulmányi átlaga között negyedjegynyi a különbség (fiúk: 4,10, lányok: 4,34). A lányok minden, az OKM adatbázisa által külön is feltüntetett tantárgyból (matematika, magyar nyelv és magyar irodalom) jobb tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, mint a fiúk és jobb jegyeket kapnak magatartásból és szorgalomból is. A legnagyobb különbség a magatartás jegy esetében figyelhető meg (átlagosan 0,53-al alacsonyabb a fiúk érdemjegye), magyar nyelv, magyar irodalom és szorgalom estében hasonló az eltérés (0,33 és 0,40 közötti), míg matematikából a legalacsonyabb (0,16).

Hogy ez mennyire jelentős különbség azt talán még jobban szemléleti, ha osztályzatok szerint nézzük meg az eloszlást. Minden tantárgy (illetve magatartás/szorgalom) esetében azt látjuk, hogy a legjobb osztályzatot kapott tanulók között a legkisebb a fiúk aránya, és ahogy haladunk a gyengébb osztályzatot kapottak irányába úgy lesz egyre magasabb. Nyelvtan esetében például a jelest (5-öst) kapott tanulók között közel kétszer akkora a lányok aránya, mint a fiúké (100 lányra 58,7 fiú jut), míg az elégtelent (1-est) kapott tanulók között 3-szor akkora a fiúké, mint a lányoké (100 lányra 300 fiú jut).

Ezek a különbségek az általános iskola 8. évfolyamán is fennmaradnak, sőt magatartás kivételével növekednek is (ezzel együtt 8. osztályban is magatartásban a legnagyobb a nemek közötti különbség).

Ugyancsak az OKM tanulói adatbázisa alapján megvizsgáltuk az évfolyamismétlők, illetve a különböző nehézségekkel küzdő tanulók nemi arányait is (az évfolyamismétlésre vonatkozó adatok tanulói önbevallás alapján, a különböző nehézségekre vonatkozó adatok pedig a központi adatbázis alapján lettek megadva). Az eredmények azt mutatják, hogy az 1.-4. osztály esetében 25 százalékkal, az 5.-8. osztály esetében pedig már 62 százalékkal több fiúnak kellett osztályt ismételni, mint lánynak. 6. osztályban a különböző vizsgált nehézségek közül egyedül a számolási nehézségek érintik közel azonos arányban a fiúkat és a lányokat, a többi esetében a fiúk felülreprezentáltak. A beilleszkedési nehézségek 67 százalékkal, a magatartási nehézségek 280 százalékkal, az írási nehézségek 53 százalékkal és olvasási nehézségek 32 százalékkal több fiút érintenek.

Standardizált tesztek

A standardizált tesztek eredményeit azért érdemes az osztályzatok mellett megnézni, mert ezek kimondottan azokat a tárgyi készségeket vizsgálják amikkel a gyerekek rendelkeznek, ellentétben az osztályzással, amiben megjelenik a tudás értékelése mellett például a tanórára való készülés, vagy az órái munka értékelése. Ehhez a 2017-es Országos Kompetenciamérés kompetenciatesztjeinek eredményeit vizsgáltuk meg, mely a tanulók szövegértési képességét és matematikai eszköztudását méri fel. Az OKM matematika eszköztudásra vonatkozó felmérése - ellentétben az osztályzatokkal - matematikából a lányok kis mértékű hátrányát mutatja: A fiúk előnye matematikából 6. évfolyamon 11 képességpont, a 8. évfolyamon pedig 20 képességpont. Ennél lényegesen nagyobb azonban a fiúk hátránya szövegértésből: a 6. évfolyamon 52 képességpont, a 8. évfolyamon pedig 45 képességpont.

Az, hogy a fiúk matematikából jobb kompetenciákkal rendelkeznek, mégis rosszabb osztályzatokat kapnak arra utal, hogy Magyarországon is érvényesül az a több országban (például Norvégiában) megfigyelhető jelenség, hogy a fiúk jobban teljesítenek a standardizált teszteken és vizsgákon, mint amilyen tanulmányi osztályzatokat kapnak.

Középfokú oktatás

A középfokú oktatásban való továbbtanulás iskolatípusok szerinti nemi differenciálódását a Központi Statisztikai Hivatal 2019-2020-as tanévre vonatkozó oktatási adatai alapján mutatjuk be. A magasabb szintű oktatást biztosító gimnáziumokban a fiúk alulreprezentáltak (44 százalék a fiúk aránya), míg a leggyengébb színvonalú oktatást biztosító, 2019-2020-ban épp "szakközépiskola" megevezést viselő iskolatípusban (korábbi, közismert nevén "szakiskola", 2020-tól kezdve legújabb neve "szakképző iskola") pedig felülreprezentáltak (64 százalék a fiúk aránya).

Az iskolatípusok közötti színvonalbeli különbséget jól mutatja, hogy az OKM 2017-es adatai alapján a 10. évfolyamon az Országos Kompetenciamérésen a szakközépiskolások hátránya a 6 és 8 osztályos gimnáziumokhoz képest 403-404 képességpontnyi volt, a 4 osztályos gimnáziumokhoz képest pedig 301-318 képességpont. Az Országos Kompetenciamérés olyan értékelési skálát használ, hogy összemérhető a különböző évfolyamok teljesítménye egymáshoz képest is. Ha ezeket összehasonlítjuk azt látjuk, hogy a 10. osztályos szakközépiskolások matematikai és szövegértései készségszintje alacsonyabb még a négy évvel fiatalabb, általános iskola 6. évfolyamára járó tanulók készségszintjénél is. Mindez azt jelenti, hogy a szakközépiskolai képzési forma (amelyben a fiúk kétszeresen felülreprezentáltak) 10. osztályos tanulói átlagosan gyengébb szövegértési és matematikai készségekkel rendelkeznek, mint az általános iskola 6. évfolyamos tanulói.

Felsőoktatás

A Központi Statisztikai Hivatal 2020/2021-es tanévre vonatkozó felsőoktatás-statisztikai adatai szerint a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak csupán 46 százaléka férfi. Ez azt jelenti, hogy 100 felsőoktatásban tanuló férfira 117 nő jut. A felsőoktatásban tanulók mellett érdemes megvizsgálni a ténylegesen diplomát szerzők arányát is. E téren még nagyobb különbség figyelhető meg. Az Eurostat adatai szerint jelenleg Magyarországon a 30-34 éves népességben a nők 40 százaléka és a férfiak 27 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Ez azt jelenti, hogy 100 felsőfokú végzettségű férfira 147 nő jut (vagyis 47 százalékkal kisebb eséllyel szereztek diplomát a korcsoporthoz tartozó férfiak).

Az Országos Kompetenciamérés tanulói kérdőívei rákérdeznek arra is, hogy a tanulók milyen legmagasabb iskolai végzettséget szeretnének elérni. 6. osztályban még csak 17 százalékkal több lány szeretne diplomát szerezni, mint a fiú, ugyanakkor ez a különbség is eltűnik, ha az azonos tanulmányi eredménnyel rendelkező fiúk és lányok szándékait nézzük. A 4,0 fölötti tanulmányi átlaggal rendelkező lányok és fiúk közül is 68-68 százalék szeretne diplomát szerezni, míg a 3,0 és 3,9 közötti tanulmányi átlaggal rendelkező fiúk és a lányok 18-18 százaléka. Mindez arra utal, hogy ha ugyanolyan jó tanulmányi eredménnyel rendelkeznének a fiúk és lányok, akkor nem lenne nemi különbség a diplomaszerzési szándékban.

A 6. osztályban meglévő 17 százalékos különbség azonban az életkor előrehaladtával tovább növekszik, 8. osztályra már 20 százalékkal több lány szeretne diplomát szerezni, mint fiú, a tényleges különbség pedig közel háromszor ekkora, - ahogy arról fentebb már esett szó - jelenleg a 30-34 éves korcsoportban 46 százalékkal több nőnek van diplomája, mint férfinak. Ez azt jelzi előre, hogy - amennyiben a tendenciák nem változnak meg - a fiúk lényegesen kisebb arányban fogják elérni az általuk kívánt iskolai legmagasabb végzettséget, mint a lányok.

Következtetések

Látjuk tehát, hogy a fiúk az oktatásban szinte minden szempontból hátrányban vannak Magyarországon. Rosszabb jegyeket kapnak, gyengébb szövegértési kompetenciákkal rendelkeznek, nagyobb arányban küzdenek beilleszkedési, magatartási, írási, olvasási nehézségekkel, többségben vannak az évfolyamot ismétlők között, alulreprezentáltak a gimnáziumokban és a felsőoktatásban, nagyobb arányban kerülnek ki alacsony iskolázottsággal az oktatási rendszerből. A fiúk már 11-12 éves korukra kevésbé motiválttá válnak a továbbtanulást illetően, ráadásul még kevésbé tudják e céljaikat ténylegesen megvalósítani.

Fontos, hogy ezt a témát összefüggéseiben lássuk, okaival és következményeivel együtt. A fiúk iskolai eredményességét számos tényező hátráltatja: káros nemi szerepek és sztereotípiák, lányosnak tartott viselkedést díjazó iskolai normák és férfi minták hiánya otthon és az iskolában. A következményei súlyosak, hiszen az iskolai sikertelenség rengeteg más társadalmi hátránnyal jár együtt: az alacsonyabb iskolai végzettségűek rosszabb egészségi állapottal rendelkeznek, alacsonyabb a várható élettartamuk, nagyobb eséllyel kerülnek olyan marginalizált helyzetekbe, mint a társadalmi elszigetelődés, a hajléktalanság, vagy a szenvedélybetegség, nagyobb eséllyel válnak erőszakos bűncselekmények áldozatává és elkövetőivé. Ezek mind olyan problémák, amik egyébként is nagyobb arányban érintik a férfiakat, a férfiak alacsonyabb iskolázottsági szintje pedig még jobban növeli a férfiak hátrányait e területeken is. Illetve a férfiak esetében az alacsonyabb iskolázottság azzal is együtt jár, hogy lényegesen nagyobb arányban maradnak nem szándékoltan egyedülállók és gyermektelenek.

Nem túlzás azt állítani, hogy ez ma Magyarországon a nemek közötti egyenlőség egyik legfontosabb kihívása. Nem csupán azért, mert a gyerekeket sújtja (akik a legkiszolgáltattabbak ebből a szempontból), de azért is, mert ha ezt nem oldjuk meg, az az élet számos területén további egyenlőtlenségekhez vezet.