Petíció: Támogassa a kormány a fiúk esélyegyenlőségét is!

Petíció az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére (A petíció itt írható alá.):

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Kérjük, hogy a Nemzeti Tehetség Program keretén belül, a már létező lányok esélyegyenlőségét szolgáló pályázati kiíráshoz hasonlóan, a fiúk pályaválasztási esélyegyenlőségét célzó programoknak is biztosítsanak pályázati lehetőséget!

Nemzeti Tehetség Program célja a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítése. Ezt minden évben meghirdeti a minisztérium és ennek keretein belül különböző tehetséges fiatalok segítésére szolgáló programok kerülnek lebonyolításra, többek között a nemek közötti egyenlőség területén. Ehhez a kategóriához tartozik az alábbi pályázati kiírás:

"Legalább 40 órás innovatív szemléletű, társadalmi szemléletformáló hatással is bíró komplex tehetséggondozó program megvalósítása elsősorban köznevelésben tanulók bevonásával, olyan területeken, tudományterületeken, amelyeken hagyományosan alulreprezentált a lányok, nők részvétele. A program irányulhat ezen területek, tudományterületek lányok körében való népszerűsítésére, és emellett szemléletformáló céllal a fiúk bevonása is indokolt lehet annak érdekében, hogy a társadalom aktív tagjaiként elfogadóbbak és nyitottabbak legyenek a lányok ilyen területeken való szerepvállalása iránt.

Kötelezően megvalósítandó elemei:

  • Legalább egy női szerep modell bemutatása interaktív, figyelemfelkeltő és érdekes módon az alulreprezentált tudományterületek mindegyikéről bemutatva egy-egy pozitív példát.
  • Pályaorientációs tanácsadás elsősorban lányok részére, a nekik kidolgozott tematika alapján.
  • Tehetséges lányok segítése egyéni fejlesztési tervvel.
  • Az alulreprezentált tudományterületek közül legalább két területhez kapcsolódóan a célcsoport részére szervezett helyszínlátogatás.
  • Pozitív példaképek proaktív népszerűsítése médián keresztül."

Emellett még egy pályázati lehetőség van e kategóriában, mely a fiatal női kutatók segítését célozza. Ezeken a pályázaton fiúkat célzó programmal nem lehet indulni és a minisztériumnak más programja sincs arra, hogy azok a társadalmi kezdeményezések bármilyen támogatásban részesüljenek, amelyek ilyen lehetőséget adnának a fiúk, férfiak részvételére, olyan területeken, ahol alulreprezentáltak.

Az alábbi okokra való tekintettel fontos lenne, hogy fiúk esélyegyenlőségét is támogassa a kormány:

1. Nemek közötti egyenlőség a pályaválasztás során 

Ugyanazok a célok, amit a fenti pályázati kiírásban, a nők alulreprezentáltsága esetében említ, a férfiak alulreprezentáltsága esetén is szükségesek lennének. Jelenleg Magyarországon a fiúk, férfiak kisebbségben vannak a felsőoktatás legtöbb szakterületén. Azokon a pályákon, ahol kevés férfiminta van, a fiúkat inspiráló programokkal hozzá lehetne járulni ahhoz (pl. felkelteni az érdeklődésüket), hogy ebbe az irányba is el tudjanak indulni. Ennek népszerűsítése abban is segít, hogy ez társadalmilag is elfogadottabbá váljon, így kevesebb előítélettel kelljen szembenézniük és készségeiknek, vágyaiknak leginkább megfelelő szakmát tudjanak választani.

Az elmúlt évek során a lányok esélyegyenlőségét célzó pályázatot Lányok Napja elnevezésű programsorozat nyerte, amelynek ötlete Németországból ered. Németországban azonban minden évben állami támogatással, nem csupán Lányok Napja, de Fiúk Napja programsorozatot is tartanak, ahol például az idősgondozó, szemész, patikus, pedagógus, médiaszakértő, fotós, tanár, gyógyszerész és még sok más szakma megismerésére van lehetőségük az általános – és középiskolás fiúknak.

2. Kiegyensúlyozott nemi szerepek a munkaerőpiacon és a családban

Ez hosszabb távon segíthet abban, hogy a munkaerőpiacon és a családban is kiegyensúlyozottabbá váljanak a nemi szerepek. A munkaerőpaic nemi szegregációja hozzájárul mind ahhoz, hogy a nők jellemzően olyan területeken vannak jelen nagyobb számban, ahol alacsonyabbak a keresetek, mind ahhoz, hogy a férfiak pedig olyan területeken, ahol a munka mellett kevesebb idő jut családjukra, gyermekeikre. A nők bérhátrányának megszűntetése, valamint az apák gyermeknevelésben való egyenlő részvétele érdekében fontos, hogy a munkaerőpiac nemi szegregációja csökkenjen.

3. Férfi minták az óvodákban és iskolákban és pedagógushiány

Olyan területek, mint például a tanári, vagy az óvodapedagógusi szakma a gyermekek szocializációja szempontjából meghatározó, ezeken a területeken kiemelten is nagy szükség lenne férfimintákra. Ma az óvodákban 2%, az általános iskolákban 10% a férfi pedagógusok aránya. Ráadásul ezeket a területeket jelentős pedagógushiány is sújt. Mindaddig amíg a férfiak számára a közfelfogás szerint ezek nem ideális pályák, addig ezek a szakterületek elvesztik a potenciális pályaválasztók felét.

Javaslataink:

1. fiúk pályaorinetációja azokon a területeken, ahol alulreprezentáltak:

"Legalább 40 órás innovatív szemléletű, társadalmi szemléletformáló hatással is bíró komplex tehetséggondozó program megvalósítása elsősorban köznevelésben tanulók bevonásával, olyan területeken, tudományterületeken, amelyeken hagyományosan alulreprezentált a fiúk, férfiak részvétele. A program irányulhat ezen területek, tudományterületek fiúk körében való népszerűsítésére, és emellett szemléletformáló céllal a lányok bevonása is indokolt lehet annak érdekében, hogy a társadalom aktív tagjaiként elfogadóbbak és nyitottabbak legyenek a fiúk ilyen területeken való szerepvállalása iránt.Kötelezően megvalósítandó elemei:

  • Legalább egy férfi szerep modell bemutatása interaktív, figyelemfelkeltő és érdekes módon az alulreprezentált területek és tudományterületek mindegyikéről bemutatva egy-egy pozitív példát.
  • Pályaorientációs tanácsadás elsősorban fiúk részére, a nekik kidolgozott tematika alapján.
  • Tehetséges fiúk segítése egyéni fejlesztési tervvel.
  • Az alulreprezentált területek és tudományterületek közül legalább két területhez kapcsolódóan a célcsoport részére szervezett helyszínlátogatás.
  • Pozitív példaképek proaktív népszerűsítése médián keresztül.

2. fiatal férfiak segítése a pedagógusi pályán:

"Olyan országos szintű, ösztönző hatással bíró, szemléletformáló programsorozat megvalósítása, melynek célja a pedagógusi életpályát megkezdő vagy pedagógusi életpályán lévő fiatal férfiak segítése – nem kizárólagosan, de különös figyelemmel a többszörösen hátrányos helyzetű (fogyatékossággal élő férfiak, roma férfiak) célcsoportra. A megvalósuló programok nagyban hozzá kell, hogy járuljanak a fiatal férfi pedagógusok elhelyezkedéséhez, a pedagógusi pályán való megmaradásához, különös tekintettel az óvodapedagógusi és a tanítói pályára.

Kötelezően megvalósítandó elemei:

  • Képzések, tréningek, workshopok, amelyek elősegítik a fiatal férfi tehetségek érvényesülését a pedagógus területeken, vagy amelyek elősegítik e területeken a férfi szerepvállalás elfogadását és a nőkkel egyenlő mértékű megítélését.
  • Pozitív példaképek proaktív népszerűsítése médián keresztül.

Továbbá ajánljuk figyelmükbe a Boys' days nevű német programsorozatot (https://www.boys-day.de/), amely sok pozitív példával és tapasztalattal szolgálhat ennek megvalósítását illetően.

gruppenbild.jpg

Kép: "Boys' day": pályaorientációs nap fiúknak Németországban

A fentiekre való tekintettel kérjük, hogy a minisztérium nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos stratégiáinak legyen része a fiúk esélyegyenlősége is, és a Nemzeti Tehetség Program keretein belül biztosítson pályázati lehetőséget azon társadalmi kezdeményezések számára is, amelyek ehhez hozzájárulnak.

Tisztelettel,

Szujó Flórián,

Modern Férfipolitikáért Mozgalom

Frissítés!

Az elküldött állásfoglalás, javaslat nyilvános változata itt érhető el.