Amikor férfiak hátrányos helyzetbe kerülnek az iskolában és a munka világában, a legtöbb ember azt gondolja, hogy ez az erőfeszítéseik hiánya miatt van így, nem ez a helyzet azonban, amikor a nők kerülnek hátrányos helyzetbe - írja Alexander Cappelen közgazdász professzor egy új kutatás alapján a Dagens Næringsliv nevű norvég újságban.

A nemek közötti egyenlőségről szóló vita arra a tényre fókuszál, hogy a nők alulreprezentáltak a vezető poziciókban és még mindig kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Továbbra is fontos dolgozni azért, hogy elérjük a nemek közötti egyenlőséget a karrierlehetőségek legmagasabb szintjein, ugyanakkor egyre jobban szükséges, hogy az alját is nézzük: kik esnek ki egyre nagyobb arányban az iskolarendszerből és a munkaerőpiacról? A fiúk és a férfiak felülreprezentáltak ebben. (...)

A fiúk elmaradnak a lányoktól minden iskolai tantárgyban kivéve a testnevelést és sokkal több fiú részesül speciális oktatásban, a nagy többsége azoknak, akik nem fejezik be a középiskolát fiú. Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal több férfi, mint nő vett részt a felsőfokú oktatásban, ma a nők 60%-át alkotják a felsőoktatásban tanulóknak. Számos olyan területen, ahova jó jegyekkel lehet bekerülni, mint például az orvostudomány és a jog, a tanulók túlnyomó többsége nő.

Az, hogy mi - mint a társadalom - hogyan tekintünk az emberek problémáira igen nagyrészt attól függ, hogy azt gondoljuk-e, hogy problémát önmaguk okozták vagy sem.

Azok a férfiak, akik csak kevés oktatással rendelkeznek sötét jövő elé néznek egy olyan munkaerőpiacon, amely egyre inkább értékeli a tanulás révén elsajátított készségeket, már most is a férfiak nagy csoportjai tapasztalják kirekesztettség különböző formáit.

Az, hogy mi - mint a társadalom - hogyan tekintünk az emberek problémáira igen nagyrészt attól függ, hogy azt gondoljuk-e, hogy a problémát önmaguk okozták, vagy sem. A segítségnyújtásra való hajlandóság lényegesen kisebb, ha a problémákat önmaguk által okozottnak tartjuk. Az egyik fontos kérdés ezért, hogy mennyire gondoljuk azt, hogy az iskolában és a munkaerőpiacon lemaradó férfiak maguk felelősek a helyzetükért.

A kollégáimmal, Ranveig Falch-al és Bertil Tungodden-nel együtt készítettünk nemrég egy felmérést arról, hogy mit gondolnak az emberek mi az oka annak, hogy néhány férfi és nő hátrányba kerül az oktatásban és a munka világában. A motivációt a felmérés elvégzésére az adta, hogy egy olyan benyomásunk volt, hogy az emberek inkább gondolják azt, hogy az erőfeszítések hiánya okozza a lemaradást, ha a férfiak maradnak le, mint abban az esetben, ha a nők. Ezért egy, a norvég népességet reprezentáló mintán az alábbi kérdést tettük fel:

• "Norvégiában néhány férfi hátrányban van az oktatásban és a munkaerőpiacon. Mennyire ért egyet ezzel az állítással: Amikor a férfiak hátrányban vannak az oktatásban és a munkaerőpiacon, az nagyrészt az erőfeszítéseik hiányának köszönhető."

Az embereknek öt válaszlehetőség volt megadva: egyáltalán nem értenek egyet, nem értenek egyet, egyetértenek, teljesen egyetértenek, egyik sem.

Egy másik csoportnak egy azonos kérdést tettek fel, azzal a különbséggel, hogy a "férfi" szót kicserélték a "nő" szóra:

• "Norvégiában néhány nő hátrányban van az oktatásban és a munkaerőpiacon. Mennyire ért egyet ezzel az állítással: Amikor a nők hátrányban vannak az oktatásban és a munkaerőpiacon, az nagyrészt az erőfeszítéseik hiányának köszönhető.

Te ugyanazt válaszolnád mindkét kérdésre? Ha úgy gondolkodsz, mint a legtöbb ember, akkor különböző válaszokat adsz. A különbség a két kérdésre adott válaszok között hatalmas. Az emberek 40 százaléka értett teljesen egyet azzal, hogy a férfiak az erőfeszítéseik hiánya miatt maradnak hátra - mindössze 8 százaléka gondolta ugyanezt a nőkről. Ha összeadjuk azoknak az arányát akik egyetértettek és akik teljesen egyetértettek az állítással, ha a férfiakról van szó az egyetértők kétszer annyian vannak, mint abban az esetben ha a nőkről van szó (58 százalék és 27 százalék).

Sok ember talán azt gondolja, hogy különösen a nők azok, akik azt gondolják, hogy a férfiak lazák. Ezzel szemben nincs különbség a férfiak és a nők által adott válaszok között. Mindkét nem egyetért, hogy a hátrányos helyzetű férfiak nagyrészt magukat hibáztathatják. Összehasonlítottuk ezt a kutatást egy reprezentatív amerikai mintával is, az ugyanazt a mintázatot találtuk, sokkal több ember gondolja azt, hogy a férfiak a sikertelenségükért magukat hibáztathatják.

Tehát nemen és nemzetiségen is átívelően az az emberek véleménye, hogy a férfiak személyesen felelősek a problémáikért, míg a nők ugyanazokért a problémákért kevésbé felelősek. Természetesen a felmérés nem tud állást foglalni abban, hogy melyik a korrekt vélemény. De ez a felfogás egyik oka lehet annak, hogy miért csak ilyen későn fordítottunk figyelmet a fiúk folyamatban lévő krízisére*. A nők segítésének az üvegplafon áttörése érdekében folytatódnia kell, de ugyanilyen erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében is, hogy megelőzzük azt, hogy a hátrányos helyzetű férfiak lecsúszását a társadalom lépcsőjén.

A cikk eredetileg az Dagens Næringsliv-ben és az NHH gazdasági magazinban jelent meg.

* Itt a szerző arra utal, hogy a fiúk rosszabb iskolai helyzetét, mint társadalmi problémát a norvég társadalom (pl. véleményformálók, szakértők, politika) csak mostanában ismerte fel és kezdett el foglalkozni vele. Magyar kontextusban nyilván továbbra sem beszélhetünk semmiféle felismerésről, vagy figyelemről.